Miniszterelnökség: A kormány megvédi a kisebbségeket

2012. augusztus 16. 20:53

Magyarország kormánya elkötelezett az állampolgárainak védelmét illetően, függetlenül etnikai, kulturális és szociális identitásuktól és nem tolerálja, hogy a kisebbségeket és etnikai csoportokat fenyegessék – emelte ki a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodája.

2012. augusztus 16. 20:53

Az iroda az Amnesty International (AI) magyar kormányhoz intézett és szerdán nyilvánosságra hozott levelére reagált, amelyben a nemzetközi jogvédő szervezet hangsúlyozta, a magyar hatóságoknak többet kell tenniük a roma közösségek megvédéséért. Az AI szerint az augusztus eleji, erőszakba torkolló devecseri események hatására született a levél.

A válaszközlemény hangsúlyozza: a kormány nem tolerálja a kisebbségek és etnikai csoportok bármiféle fenyegetését. A kormány felelőssége annak biztosítása, hogy Magyarországon mindenkinek lehetősége legyen dolgozni és hozzáférni az oktatáshoz, illetve hogy a békés együttélés feltételei a közösségek között megerősödjenek. Devecserben néhány ember felelőtlenül megpróbálta aláásni e feltételeket.

A közösség életének megbolygatására tett kísérletekre válaszul a rendőrség minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál a bűncselekmények – köztük a polgárőrök által elkövetettek – megakadályozása érdekében, és nem engedi, hogy kvázi paramilitáris csoportok kikezdjék a jogrendet – olvasható a kormányzati állásfoglalásban.

Magyarország kormánya prioritásként kezeli a romák helyzetének javítását mind a nemzeti, mind az európai szinten. Magyarország nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiája megoldásokat kínál mindazoknak, akik szegénységben élnek, függetlenül etnikai hátterüktől. Továbbá, EU-elnöksége alatt Magyarország kormánya létrehozta a nemzeti roma integrációs stratégiák uniós keretrendszerét, amely társadalmi integrációs programokat és fenntartható megoldásokat kínál a társadalmi konfliktusokra – közölték.

A kisebbségi jogok és a Magyarországon élő nemzetiségek kulturális identitásának védelme – különös tekintettel a romákra – szintén kiemelt fontosságot élvez. Továbbá a kormány a nemzeti alaptanterv részévé tette a kisebbségek – köztük a romák – kultúrájának oktatását – áll a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodájának állásfoglalásában.
 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igor
2012. augusztus 17. 10:11
Én grúz származású vagyok. Engem ki véd meg?
liberálzöld.
2012. augusztus 17. 09:05
"A kisebbség is számít, Tesco" http://www.youtube.com/watch?v=XmURFKlhuP4
HSL
2012. augusztus 17. 06:09
védeni kell a konzervért regisztráló tudatos szavazókat...
durrbele
2012. augusztus 16. 22:15
20 év után már jó lenne ha a többséget védené a kormány ezektől a kisebbségektől.Ugyanis minket gyilkolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!