Megbírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt a Közbeszerzési Döntőbizottság

2012. augusztus 22. 11:55

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt, miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg – számolt be az Index.

2012. augusztus 22. 11:55

A KEH hat év alatt összesen 180 millió forintot fizetett volna az évi néhány tucat Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend éremért – írta az Index. A hatóság a közbeszerzési törvénybe ütközőnek ítélte az eljárást, amelyet nagy értékű és súlyos jogsértésnek ítélt. A bírságot azonban csak 2,5 millió forintban határozta meg, mivel a KEH-et együttműködőnek ítélte és a kifizetések sem történtek még meg. 

Hozzátették, a Köztársasági Elnöki Hivatal az eljárását azzal indokolta, hogy még 2006-ban kötött egy olyan keretszerződést, amely után csak a Metal-Art Zrt.-t hívhatta meg ajánlattételre. Az Index szerint a hivatal azzal is érvelt, hogy nem hívhattak meg mást, mivel a nyertes cégnek tisztában kell lennie a történelmi előzményeinkkel, ezért csak magyar tulajdonú cég jöhetett szóba.

Érvelésük szerint a Metal-Art a korábbi Állami Pénzverde jogutódjaként könnyen igazolhatja korábbi kitüntetések nemesfémtartalmát, emellett kellő referenciával, megfelelő képekkel és szakemberekkel rendelkezik. Az Index szerint a hivatal arra is hivatkozott, hogy csúszásban voltak az augusztus 20-ai állami ünnep előtt. A cikkben az is olvasható, hogy a Metal-Art Zrt. a csődben lévő Vegyépszer egykori elnök-tulajdonosának, Nagy Eleknek az érdekeltségébe tartozik, és az elmúlt évet 4,46 milliárd forintos árbevétellel zárta.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. augusztus 22. 12:05
Jól értem? Ezzel a "példás" büntetéssel az állam áttesz egyik zsebéből 2,5 milliót a másikba és minden el van intézve? Még jó, hogy működik a törvény!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!