Bírósághoz fordul a KEH a közbeszerzési bírság miatt

2012. augusztus 23. 16:41

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajnálattal értesült arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megbírságolta a hivatalt, és bírósághoz fordul jogorvoslatért – tájékoztatott csütörtökön a hivatal.

2012. augusztus 23. 16:41

Az Index szerdán számolt be arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a hivatalt, miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt-t. A KEH közölte, hogy közbeszerzési eljárás keretében kötöttek szerződést a céggel, az eljárást pedig bejelentették a döntőbizottságnak. „A Közbeszerzési Döntőbizottság végzésében engedélyezte a szerződéskötést a KEH számára az Állami Pénzverde jogutódjával, a Metal-Art Zrt-vel” – olvasható a hivatal közleményében.

Mint írták, a döntőbizottság mostani határozatában kifogásolta a választott közbeszerzési eljárás típusát. A KEH álláspontja szerint ugyanakkor fennáll az általa lefolytatott közbeszerzési eljárási típus jogalapja. Ezt támasztja alá, hogy 2006-ban a döntőbizottság nem vitatta a mostanival teljesen azonos jogi alapokon nyugvó közbeszerzési szerződés jogszerűségét. Tudatták azt is: a döntőbizottság által kiszabott bírság az ügyben eljáró közbeszerzési tanácsadó céget terheli a céggel kötött szerződés szerint.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!