Tetszik a Jobbiknak a munkahelyvédelmi akcióterv

2012. július 12. 13:18

A Jobbik üdvözlendőnek tartja, hogy a kormány szakított korábbi gazdaságfilozófiájával és egy szociális adócsökkentést tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítása érdekében. Volner János ugyanakkor kritizálta, hogy az adóváltoztatások három állami intézménytől vennének el 100-100 milliárd forintot.

2012. július 12. 13:18

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet könnyíthet az emberek életén azzal, hogy felhagyott korábbi álláspontjával, miszerint a szociális szempontokat nem szabad érvényesíteni az adórendszerben. Kritikaként fogalmazta meg ugyanakkor, hogy a tervezett adóváltoztatások három állami intézménytől, az államkincstártól, a jegybanktól és az úgynevezett országvédelmi alaptól vennének el, egyenként 100-100 milliárd forintot. Szerinte ez azt jelenti, hogy a kormány 2013-ban még nehezebb helyzetbe kerül majd a költségvetés tervezésekor. A Jobbik ezért azt javasolja a kabinetnek, próbáljon meg stabilabb alapot keresni adóintézkedéseihez.    

A képviselő ezenfelül alapvetően jónak minősítette a kormány kedden benyújtott előterjesztését, bár megjegyezte: a Jobbik tovább menne és elsősorban az ipar, a mezőgazdaság, a kutatás-fejlesztés és a turisztika területére koncentrálná a forrásokat, mivel úgy gondolják, ezen területek fejlesztésével lehet legyőzni a válságot. Kiemelte, korábban a Jobbik nevében maga is a kormány által most javasolthoz hasonló indítványt nyújtott be, ám azt akkor a parlamenti többség nem fogadta el, holott azzal megelőzhető lehetett volna az európai bíróság elmarasztalása.    

A Jobbik frakcióvezető-helyettese fontosnak nevezte továbbá, hogy a kisvállalkozások számára hatmillió forintra emelkedik az alanyi adómentesség határa. Hozzátette azonban, az unió rendelkezései alapján akár tízmillió forintig lehetett volna növelni ezt az összeget, amire azért is lehetőség lenne, mert az alanyi adómentesség nem csökkenti az állam bevételeit.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vaskereszt
2012. július 12. 15:01
"A Jobbik külön mentőcsomagot javasol a történelmi mélypontra süllyedt születésszám növelésére és a fiatalok nagy arányú kivándorlásának megállítására. Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője, csütörtökön, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Jobbik számára minden pénzt megérnek ezek a célok, hiszen jelenleg a demográfiai problémák hátráltatják leginkább Magyarországot. Példaként említette, hogy a következő években akár több mint 120 ezer jól képzett magyar fiatal vállalhat németországi, vagy ausztriai munkát az ottani munkavállalási szabályok könnyítésével. Javaslataik között első helyen említette a felsőoktatási tandíj eltörlését és egy fiataloknak szánt állami bérlakás-építési programot. Az ellenzéki politikus a jelenlegi családi adókedvezmények kiterjesztését is szorgalmazta úgy, hogy az egyfajta „negatív adóként” működhessen, vagyis minden családnak leírható, vagy visszaigényelhető támogatási összeget kellene biztosítani. Z. Kárpát Dániel egy „családellátó szolgálat” kiépítését is indítványozta, amely a nagycsaládosokat láthatná el Magyarországon előállított alapvető élelmiszerekkel és termékekkel. A Jobbik egy „szülőtámogatási életjáradékot” is bevezetne, amivel a személyi jövedelemadó egy részét közvetlenül a szülőknek lehetne utalni, emellett felvetette a jelenleg is működő babakötvény kiterjesztését úgy, hogy a „társadalom hasznos egységeiként” működő családok gyermekei akár lakást is vásárolhassanak a tizennyolcadik életévükben felvehető összegből." MTI
buckafej
2012. július 12. 14:43
Volner még a normálisabbak közé tartozik, bár az oldalra fésült frizurája a Führer sérójára hajaz. Ja, és mi ez a sok balos makogás itt a cikkre? Írjatok inkább Dániel barátotoknak részvét kommenteket a Facebookon!
Hajdú Sógor
2012. július 12. 14:39
Mennyi büdös komcsi bérfirkász :D Mars kapálni gyökerek!
Vaskereszt
2012. július 12. 14:37
Mindenki eldöntheti, hogy melyik a hitelesebb szöveg: Volner üzenete, vagy Matolcsy lázálmas képzelgései...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!