Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint mindketten megkérdőjelezhető eszközökkel akarták elérni a rendszerváltás befejezését.
A kelet-európai demokráciák helyzetét elemző cikkében Reinhard Veser megemlítette, hogy a demokratikus átmenet során a kerekasztalnál megengedték a a régi nómenklatúrának, hogy megtartsa kulcspozícióit a gazdaságban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban és a médiában.
A szerző kifejtette, hogy Orbán Viktor két évvel ezelőtti „földcsuszamlásszerű” győzelmének egyik oka a szocialistákkal szembeni elégedetlenség volt. Veser szerint Orbán Viktor a pár évvel korábbi Kaczynskihez hasonlóan a rendszerváltás befejezését jelölte meg célként. Hozzátette, ehhez ő is megkérdőjelezhető módszereket alkalmazott és nemzeti patrióta „kisérőzenét” játszott le, amely ellenérzést keltett Nyugaton. A FAZ cikke helyesnek nevezte, hogy az EU szemmel tartja Orbán Viktort – írja a Médianéző.
