Nem bír kikászálódni Európa a munkanélküliség gödréből
Főleg a nők járnak rosszul az elhúzódó válság miatt, állítja az Eurostat.
Hivatalosan szerdán érkezik Budapestre az Európai Unió tárgyalóküldöttsége, hogy megkezdje az egyeztetéseket a magyar kormánnyal – közölte az Európai Bizottság.
Tájékoztatásuk szerint az uniós delegációs vezetője Barbara Kauffmann lesz. A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője 2009-ben és 2010-ben is részt vett a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttségével már kedden megkezdődnek a hiteltárgyalások Budapesten. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló. A tárgyalásokon részt vesz Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője is.