Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

A szocialisták arra kérik a köztársasági elnököt, hogy álljon ki a vízjelző szolgálatot is működtető VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet mellett.
Szabó Imre, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának szocialista alelnöke, volt miniszter közleményében az államfő magyar vízügy mellett kiálló nyilatkozataira emlékeztet, hangsúlyozva, hogy a kormány épp most igyekszik ellehetetleníteni az Áder János által méltatott magyar vízügyi szakembereket a VITUKI felszámolásával.
A képviselő felidézte: a köztársasági elnök korábban úgy fogalmazott, az emberiség jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz, ezért Szabó Imre szerint Áder János akkor szolgálná a magyar érdekeket, ha kiállna a vízügyi tudományos és kutatási feladatokat 120 éve végző nonprofit szervezet mellett.