Az eseményen versenyre kelhetnek a dokumentum- és tényfeltáró filmek készítői, kategóriájukat a Borókai Gábor által vezetett zsűri bírálja el, míg az arculat és saját promóció jegyében készült alkotásokat a Haszon Sándor által vezetett csoport értékeli. A bulvár és reality filmeket Hujber Ferenc és csoportja zsűrizi, míg sport kategóriában Szalay Péter elnökletével értékelik a pályázatokat. Gyermek és ifjúsági kategóriában Fehér Béla vezeti a zsűrit, szórakoztató és zenei kategóriában pedig Csiszár Jenő. A hír- és hírháttérműsorokat Pauska Zsolt vezetésével értékeli a zsűri, Uj Péter vezeti az online és crossover kategória zsűrijét, míg a természettudományos és a környezettudatosságról szóló műsorokét Juhász Árpád.
Vitézy László elmondta: bár a Veszprémbe látogató érdeklődőket is színes programok várják, elsősorban szakmai közönséget látna szívesen a fesztiválon, amely hasznos lehet a filmkészítést és televíziózást tanuló hallgatóknak is. Hozzáfűzte: a televíziózás oktatására is hatással lehet a szakmai program, hiszen a műfaj számos probléma megoldása előtt áll. Ezek közül kiemelte, hogy sorozatírókból vagy sorozatszínészekből hiány van Magyarországon, ahol a színművészeket társulati feladatokra képzik.
A Balázs Béla-díjas rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a közszolgálati és kereskedelmi televíziók alkotói mellett az online közlésre szánt filmek alkotóinak nevezését is várják határainkon innen és túlról a hiánypótló fesztiválra, amelyet első alkalommal rendeznek meg.