A Hit Gyülekezete ellen tüntetett a Jobbik

2012. június 13. 21:22

A Jobbik mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a Hit Gyülekezete működtesse a jövőben a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc általános iskolát - jelentette ki Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a párt hajdú-bihari elnöke szerda este, az iskola előtt tartott demonstráción.

2012. június 13. 21:22

A politikus a mintegy száz résztvevő előtt bejelentette, a jövő hét végén aláírásgyűjtést kezdenek a településen helyi népszavazás kezdeményezésére, mert - mint mondta - ez lehet az egyik út ahhoz, hogy megmentsék az iskolát.

 
A demonstrációt rövid incidens zavarta meg: Kulcsár Gergely szavaira reagálva - miszerint a Hit Gyülekezete egy szekta -, egy az iskolából kilépő asszony azt kiabálta, hogy „hazudik”! A szónok kérte, hogy távolítsák el a bekiabálót a rendezők, de az asszony ekkor már visszament az iskolába.
 
Az egyébként békésen zajló eseményen az MTI tudósítója nemzeti és jobbikos zászlókat, illetve az Új Magyar Gárda zászlaját látta, többen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyenruháját viselték.
 
Hajdúsámson önkormányzati képviselő-testülete május 30-án rendkívüli ülésen döntött arról, hogy öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a helyi általános iskolát.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citromfű
2012. június 14. 22:22
Akik környéken élnek tudják, mennyi energiát feccölt bele ebbe a tüntetésbe a Jobbik. Ehhez képest ez a "tömeg", amit kiizzadtak magukból körülbelül annyira érezhető, mint száz döglött szúnyog szárnyacsapása tornádóban.
kjkj945
2012. június 14. 16:33
""A világ népességének vallási megoszlása: - keresztény (32%, kb. 2 milliárd hívő) - iszlám (muszlim) (16%, kb. 1 milliárd hívő) - hindu (12%, kb. 760 millió hívő) - buddhista (5 %, kb. 315 millió hívő) - zsidó - szikh - természeti, törzsi vallások - felekezeten kívüli, ateista (kb. 20%)"" ""A legnagyobb vallások a Földön (a táblázat felső becsléseket tartalmaz): Vallás százalék Keresztény 33,32% Római Katolikus 16,99% Protestáns 5,78% Ortodox 3,53% Anglikán 1,25% Muzulmán 21,01% Hindu 13,26% Buddhista 5,84% Szikh 0,35% Judaizmus 0,23% bahá’í 0,12% egyéb vallás 11,78% nem vallásos 11,77% ateista 2,32% (2007) ""
Ouroboros
2012. június 14. 16:17
Imádom a keresztények közti belháborút :P
Kárpát
2012. június 14. 16:12
Ismerjük a zsidó kultúrát melynek része hogyha kell a csillagot is lehazudják az égről a gojok megtévesztése céljából. Elég bizonyíték erre simon peresz egyértelmű és nyílt gyarmatosító szövege,és hiába készült erről videofelvétel simán elhazudták ennek tartalmát a cionisták és barátaik. Teljesen mindegy ki által került fel a hitgyülis videó,a képek önmagukért beszélnek és ez a lényeg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!