A BRFK közleménye szerint hétfő délután Budapesten, a XX. kerületi Lajtha László utcában megtalálták a még hiányzó képet, Szinyei Merse Pál körülbelül hetvenmillió forint értékű, Vadregényes táj című festményét. A nyomozók továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott alkotást, Kádár Béla festményét. A BRFK hétfőn közölte, hogy egy józsefvárosi lakásban befalazva találták meg azt a mintegy negyedmilliárd forintot érő Csontváry-festményt, amelyet több más, tízmilliókat értő alkotással együtt márciusban loptak el egy budai lakásból.
Fülöp Valter ezredes azt mondta: a már több betöréses lopást és más bűncselekményeket is elkövető két budapesti férfi március 15-én a teraszajtót felfeszítve tört be az I. kerület Orom utcai lakásba, amelynek falairól több festményt leemelt. A lakásból összesen 480 millió forint értékben loptak el különböző tárgyakat.