Gyurcsány-szakdolgozat: újabb feljelentéseket tesz a DK

2012. május 12. 15:08

Niedermüller Péter, a DK alelnöke elmondta, pártja feljelentéskiegészítést, és további feljelentéseket is tesz az ügyben, hogy „feketén-fehéren kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával”.

2012. május 12. 15:08

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) újabb feljelentéseket kíván tenni a volt miniszterelnök eltűnt szakdolgozata ügyében, amelyben a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését. Niedermüller Péter, a DK alelnöke szombaton, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, pártja feljelentéskiegészítést, valamint más feljelentéseket is tesz a kérdésben, mivel mindenféleképpen abban érdekeltek, hogy „feketén-fehéren kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával”.    

A DK pénteken közleményében fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának eltűnése ügyében. Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának péntek esti adásában elhangzott, hogy bár a rendőrség addig nem nyilatkozik, amíg a feljelentő Pécsi Tudományegyetemet (PTE) nem tájékoztatják, más bűnügyi források azonban megerősítették, hogy az ügyben nem indul nyomozás, mert a szakdolgozat eltűnése kapcsán nem állapítható meg bűncselekmény gyanúja. Az erről szóló határozatot a PTE még nem kapta meg, a döntés ellen az intézmény panasszal fordulhat az ügyészséghez, amelyet a Krónika értesülése szerint meg is tesz.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2012. május 13. 23:06
"az ügyben nem indul nyomozás, mert a szakdolgozat eltűnése kapcsán nem állapítható meg bűncselekmény gyanúja" Igen, mert a gyanú a másolást érinti és nem a dolgozat eltűnését..! Támadás a sarokba szorított Fletótól..
kalasnyikov
2012. május 13. 13:50
fogy a pénze a vattakabátoknak és maceszgombócaiknak..DDDDD Kinjukban már csak a feljelentősdivel esetleg szerezhető kegydijak adják a jövőt. Na végre, hátradőlhetünk. Éhendöglötök előbb mint gondoltátok rohadék germicidek.....LOL.
scotsman
2012. május 13. 13:35
Még a végén kiderül hogy Kulcsár Attilának több iskolája van mint a Pápa selyemfiúnak!! Annak állítólag megvolt a 8 osztálya.
pepe79
2012. május 13. 11:51
Kotorja elő a böszme a saját példányát, aztán pont kerül a történet végére. Szánalmas banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!