Dopeman a Tilos Rádió Bádogdob című műsorában elmondta, éppen azon gondolkozik, hogy két év múlva bejut a parlamentbe. A műsor egy későbbi fázisában arra a kérdésre, mi lesz, ha bekerül a parlamentbe, a rapper azt válaszolt, hogy lesz fix fizetése. Azt még nem tudta megmondani, hogy egyéniben, vagy valamilyen listán szeretne bejutni, azt viszont kiemelte, számára az lenne a legjobb, ha független képviselőként tevékenykedhetne. Ígérete szerint négy éven keresztül folyamatosan interpellálna, ha valamilyen igazságtalanságot érzékel. Mint mondta, nem hazudik önzetlenséget, de egy dolgot tud vállalni, hogy négy éven keresztül keményen képviseli majd a nép érdekeit.
A rapper beszélt alternatív köztársasági elnöki tisztségéről és a Millához fűződő viszonyáról is. Elmondta, hogy nem túlságosan szoros az együttműködése a szervezettel, de ez érthető, hiszen még a Milla sem nagyon tud mit kezdeni az ő karakterével. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szimpatizál a szervezettel, hasznosnak tartja, ugyanakkor úgy véli, hogy lassan a panaszok megfogalmazásán túl alternatívát is kellene mutatni. Szerinte ezen már dolgoznak az illetékesek.