A Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni iskolát

2012. május 30. 19:18

Hajdúsámson képviselő-testülete szerdán minősített többséggel döntött arról, hogy öt éven át a Hit Gyülekezete végezheti a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fenntartását.

2012. május 30. 19:18

Öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. A Hajdú-Bihar megyei település képviselő-testülete erről minősített többséggel határozott szerdai ülésén.

A döntés után Hamza Gábor független polgármesternek fel kellett függesztenie a testületi ülést, mert több jelen lévő szülő hangosan kifakadt. „Szégyelljék magukat!”; „A lelküket adták el a pénzért” – kiabálták az előterjesztést megszavazó képviselőknek, akik a korábbi tervektől eltérően úgy döntöttek, hogy a helyi Eszterlánc óvodát nem adják át az egyháznak.

A polgármester az ülésen elmondta, hogy miután az egyik egyház jelentkezett az iskolára, valamennyi egyházat megkeresték a településen, de egyik sem kívánta átvenni az üzemeltetést. Az elsőként jelentkező Baptista Szeretetszolgálat visszalépett, ezáltal egyedül a Hit Gyülekezete pályázott az oktatási intézmény üzemeltetésére, s erről kellett döntenie szerdán a testületnek.
 

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2012. május 31. 21:20
Ragozhatjuk a témát reggelig, de hogy a Hitgyülit a Fidesz "bevállalta", nagy hiba volt! Ebbő még nagy bukta lesz nekik! gyomorforgatóóóó! és mit szól ehhez a KDNP? meg fogom kérdezni Harrach urat!
magnamater
2012. május 31. 15:20
Cuius regio,eius religio - mondták a régiek, ma meg úgy van, akié a kassza, azé az iskola. Annak idején nem Jézusnál volt a buksza, Júdásra lett az rábízva.
Ouroboros
2012. május 31. 15:06
Azok se rosszabbak, mint a többi keresztény.
MakkA
2012. május 31. 07:56
Ez az eset jól mutatja, hogy egy tisztességtelen lépés (Hitgyüli állami elismerése) után már nem csak a rosszabb és még rosszabb közt lehet választani. A Hitgyülinek nem államilag elismert vallásnak kellene lennie, hanem a nemzetbiztonság kiemelt projektjének. A Hitgyüli nemzetbiztonsági probléma - és az elismerése egy külföldi titkosszolgálat sikere. ma
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!