Újabb borzalmas gyilkosság rázta meg Amerikát: „Huszonkét éves volt, és térden állva, az életéért könyörögve végezték ki”

Az elkövető 15 éves kora óta 39 bűncselekményt, köztük több betörést követett el.

Ismeretlen elkövetők betörtek abba a kulcsi családi házba, amelyben korábban H. Csanád Jutas négy családtagját megölte.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte: ismeretlen elkövetők betörtek abba a kulcsi családi házba, amelyben korábban H. Csanád Jutas négy családtagját megölte.
R. Szabó Ágnes elmondta, hogy a múlt héten a helyszínen végzett nyomozati munka során feldúlva találták a rendőrök a házat. A pecséteket feltörték, és láthatóan értékek után kutatva mindent felforgattak – tette hozzá. Azt egyelőre nem tudni, eltűnt-e valami.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az emberölés miatti nyomozást nem befolyásolja a betörés, mert a rendkívül alapos helyszínelés során minden részletet sikerült rögzíteni. A betörés kapcsán nyomozást indított a rendőrség, de azt külön kezelik a korábbi, súlyos bűncselekményektől.