Ezt nem szabad csinálni a LIDL-ben, fontos figyelmeztetést adtak ki
Az áruház azonnal tisztázta a helyzetet.
Pesty Lászlót és Forgács István is meghívta kerekasztal-beszélgetésére az X Kommunikációs Központ, ahol a köztévé programjáról egy petíció nyomán lekerült Pesty Fekete Doboz adását elemezték. A jelenlévő hallgatóság fenyegetően lépett fel a készítőkkel szemben.
A Pesty Fekete Doboz című, a köztelevízióban sugárzott műsor kapcsán kirobbant botrány következő állomásaként az X Kommunikációs Központ (XKK) kerekasztal-beszélgetésre hívta Pesty Lászlót, a film készítőjét, az abban szereplő Forgács Istvánt, Setét Jenőt, aki petíciót írt a film ellen, valamint Kovács Éva szociológust. A barikad.hu beszámolója szerint a beszélgetést vezető moderátor, Varró Szilvia kérdései a kezdetektől a tévések ellen irányultak, és a közönség soraiban ülő romák is kifejezték nemtetszésüket. Pesty többnyire csendesen ülve figyelte az eseményeket, de elmondta, nem bánta meg a film elkészítését, mert szerinte az „állóvizet felkavarni mindig jó”. Hozzátette: csupán azt sajnálja, hogy nem kommunikálták jobban a filmben a kétoldalúságra törekvést. Pesty László beszámolt arról is, hogy a műsor elkészítése előtt több neves cigány értelmiségit is megkerestek, de azok vagy nemet mondtak a felkérésre, vagy lemondták a szereplést az utolsó pillanatban.
Forgács István szintén kereszttűzbe került a beszélgetésen a barikad.hu cikke szerint. A közönség soraiból többen indulatosan kétségbe vonták szakmai hozzáértését, árulónak bélyegezték, mások jobbikos provokátornak, de akadt olyan is, aki szerint Vona Gábor, a Jobbik elnökének székére pályázik - írta a portál. Forgács higgadtan reagált, közölte: a filmmel kapcsolatban százszámra kapott olyan véleményeket, megjegyzéseket, amelyek szerint a Pesty Fekete Doboz adása „pozitív irányba mozdította el őket cigányügyben”. Forgács szerint a film valami olyat akart bemutatni, „ami nem az elmúlt 20 év helyben járását támasztja alá”, hanem újszerűen közelítve próbál meg rámutatni a problémákra és tabukat döntögetni. Forgács úgy vélte, a film letiltása mind a bal- és jobboldali médiumokból hasonló reakciókat váltott ki, tehát cigányügyben az ország lakosságának többsége – politikai oldaltól függetlenül – hasonlóan gondolkodik. Hangsúlyozta: a társadalom jelentős része pont most van egy olyan fordulóponton, amikor a politikailag korrekt beszédeken túllépve beismerheti, hogy a cigányügy a következő évtizedek legnagyobb problémája lesz a magyar társadalom számára.
Setét Jenő arról beszélt, hogy a filmben a cigányok emberi méltósága sérült, illetve nem volt megfelelően, többoldalúan körüljárva a téma. A romaügyi aktivista szerint a film a cigányokkal kapcsolatban a negatívumokat emelt ki, és alig hallhatóan fogalmazott meg pozitív üzeneteket. Kovács Éva vele egyetértésben a film dramaturgiai elemeit is kritizálta.
A másfél órás vita után a közönség soraiban helyet foglalók is lehetőséget kaptak a felszólalásra. Rövid idő alatt lincshangulat alakult ki, és egymás után pattantak fel helyükről a felszólalók, akik közül többen is fenyegetően léptek fel Pesty Lászlóval, illetve Forgács Istvánnal szemben, fasisztának, árulónak titulálva őket – írta a barikad.hu.
Frissítés:
Az index értesülései szerint Pesty László újabb filmet készít roma-témában, és ehhez már az XKK beszélgetésén készített felvételeket is fel fogja használni. A tévés újságíró ezzel kapcsolatban elmondta, reméli, hogy azok is megszólalnak, akikkel eddig nem sikerült dűlőre jutniuk.