Az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: a tárgyalások időtartamát most még nem lehet meghatározni, a hitelkeret nagyságáról is a tárgyalóasztalnál kell dönteni. Hozzátette, hogy egy ilyen tárgyalás normálisan is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.
Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes elnöke reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU- hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte, a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet. A gazdasági bizottság fideszes elnöke a TV2 Mokka című reggeli műsorában megerősítette: a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné.
A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás – mondta. Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte, hogy a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz.