Réthelyi nem olvasta el a Schmitt-jelentést

2012. március 28. 14:28

Illetékesség hiányára hivatkozva felbontatlanul visszaküldte az egyetemnek a Schmitt-jelentést a nemzeti erőforrás miniszter. A Semmelweis Egyetem szerint Réthelyi figyelmét elkerülték a felsőoktatási törvény vonatkozó részei, de tudomásul vették, hogy a miniszter nem akar dönteni az ügyben.

2012. március 28. 14:28

Hiába küldte el Semmelweis Egyetem rektora az intézményt fenntartó nemzeti erőforrás miniszternek a Schmitt-jelentést tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter ugyanis illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a dokumentumot az intézménynek – közölte a Semmelweis Egyetem.

Jóllehet az egyetem álláspontja szerint a fenntartó nemzeti erőforrás miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét - valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is -, a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az egyetem tudomásul vette” - áll a közleményben.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2012. március 28. 16:53
Minek olvasta volna, ha egyszer ők írták? Értékesebb annál az ideje.
Tyler Durden
2012. március 28. 16:16
elkezdődött: http://www.facebook.com/lemondatomschmittpalt?sk=wall
tarackos
2012. március 28. 16:08
Csupa jellem ez a két fejjel is gondolkozni képes magyarság...
liberálzöld.
2012. március 28. 15:54
Elnézve a feszesen működő, jól szervezett államigazgatást nagyon valószinű, hogy ebben az ügyben egyedül a Duracell-nyuszi az illetékes. Vagy még az sem. Koltai Róbertet már régen túlnőtte az ügy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!