NAV: Nem politikai okokból vizsgáltuk a millásokat

2012. március 02. 13:16

Visszautasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy politikai okokból ellenőrizte az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport két szervezőjét.

2012. március 02. 13:16

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban soha, semmilyen körülmények között nem merül fel, hogy politikai hovatartozás vagy politikai tevékenység szerepet játszana az ellenőrzésre történő kiválasztásban, ezért a NAV valamennyi munkatársa nevében a leghatározottabban visszautasítjuk ezt a rosszhiszemű feltételezést” – idézi a NAV közleményét a Népszava.hu. A NAV közleményében kiemeli, hogy ellenőrzéseiket kizárólag szakmai szempontok határozzák meg. 

Korábban az Index írt arról, hogy az adóhatóság ellenőrzést indított az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) két szervezője ellen. Az LMP ezzel kapcsolatban csütörtökön azt közölte, hogy nehéz véletlennek tekinteni, hogy a NAV néhány nappal a készülő március 15-i demonstráció előtt kiemelt ellenőrzés alá vonta az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport azon két aktivistáját, akiknek számláján eddig gyűltek a lakossági adományok. Egy normálisan működő demokráciában aligha történhet meg, hogy az adóhatóságot politikai célokra akarják felhasználni – írták.

Az adóhatóság felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyan a civil szerveződés nem, a civil szervezet viszont jogszabályi kategória. Adománygyűjtő tevékenység írásbeli meghatalmazás alapján folytatható, de az adomány nyilvántartásának törvényi feltételei vannak, ideértve az adózásra vonatkozó szabályokat is. Hozzátették: amennyiben magánszemély vagy bármely csoport akár az interneten, akár más formában bevételhez jut, és arról megfelelő dokumentációval nem rendelkezik, a NAV-nak kötelezettsége a körülmények kivizsgálása.

A NAV közleményében kitért arra is, hogy tevékenységük fókuszában az állam bevételeinek kontrollja áll, de nem marasztalnak el senkit az ellenőrzések során, akik kötelezettségeiknek a törvény szerint eleget tesznek. „Aki ezzel ellentétes nyilatkozatot tesz, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásának jogszerűségét vitatja, az az állami intézmények munkájába vetett bizalmat gyengíti” – zárul a közlemény.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Táskás Tóni
2012. március 02. 23:31
Kell a névsor a pesti kubatov listához. A NAV-nak ki van adva.
Gumimaci
2012. március 02. 15:12
Aki a rendőröket ürüléknek nevezte(Házelnök), az a az az "állami intézmények munkájába vetett bizalmat erősítette.” A NAV valamennyi munkatársának nem kell tudnia, hogy politikai megrendelésre dolgoznak. Elég,ha a főnök tudja. Így őszintén tudnak tiltakozni, és a meló is végre van hajtva. Oszt jónapot.
trespass
2012. március 02. 15:03
Gondolom a NAV csak azért érdeklődött az adományozók felöl, hogy az esetlegesen szabálytalanul befizetett (tárolt) pénzek visszautalása minél gyorsabb és zökkenő mentesebb legyen. Mást el sem tudok képzelni ebben a kurva nagy bizalomban.
Gombóc XVI. Artúr
2012. március 02. 14:44
Anno volt egyszer egy "hosszú bitek éjszakája". Igaz az az APEH volt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!