Tornác, spalettás ablakok, rózsával és szőlővel futtatott pergola, kerti grill, hintaágy, a gyerekeknek homokozó és játszóvár, hatalmas, árnyékot adó fák, gazdagon termő gyümölcsös, rendezett veteményesek – ilyennek álmodták meg a Belügyminisztérium kérésére azokat a házakat és a hozzájuk tartozó nagy kerteket, amelyeket Ócsa mellett terveznek felépíteni a bedőlt devizahitelesek megsegítésére. Az Origo által ismertetett, a kormány honlapjára is felkerült tervek a korábbiak módosításai. Ezek szerint már az eredetileg tervezettnél kisebb, 40,9 négyzetméteres lakásokat is felhúzna az állam. Az 50 négyzetméteres házakból 34 darab épülne; a 60, a 70 és a 80 négyzetméteres házaknak kétféle tervet is készítettek, pedig a nyolcvan négyzetméteresekből összesen csak négyet fognak építeni – közölte a portál.
A házakhoz tartozó kertekről a minisztérium szintén tervekben határozott. Ezekben az áll, a kisebbek ezer négyzetméteresek, a nagyobbak 1250 négyzetméteresek lesznek. A kormány már tavaly augusztusban is közölte: a kertek kiosztásával a cél, hogy a beköltöző családok önellátásra rendezkedjenek be. Az Origo cikkében megjegyzi: a kormány várhatóan karitatív szervezeteket fog felkérni, hogy szükség szerint mentorálással segítsék a családok növénytermesztését és állattartását.