A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kié lesz Józsefváros? Botrány, vádaskodás és széthúzás az ellenzékben az időközi választás előtt.

Az MSZP fővárosi frakciója felszólította Tarlós Istvánt, hagyjon fel a közterületek átnevezésével, a szoboráthelyezésekkel, és tartsa tiszteletben a múltat.
Az MSZP fővárosi frakciója a múlt tiszteletben tartására szólította fel Tarlós István főpolgármestert a Károlyi Mihály-szobor elszállításával kapcsolatban. Horváth Csaba, a szocialista párt fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a városvezetés komoly energiát fordít az utca- és térátnevezésekre, a szoboráthelyezésekre. A Károlyi-szobor tervezett elszállítására utalva azt mondta: „most már egészen Siófokig nyúlik a polip karja”, ahová az emlékművet áthelyezik. A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén tulajdonosi hozzájárulást adhat a budapesti Kossuth Lajos téren álló Károlyi Mihály-szobor ideiglenes elbontásához, raktárba szállításához, majd az érvényes engedélyek birtokában annak Siófokon történő felállításához.
Az MSZP-s politikus a sajtótájékoztatón egy mágneses táblát felmutatva azt mondta: azért vásárolta a városvezetésnek, hogy a maketten is lássák terveiket, s „lehetőleg ezzel az eszközzel játsszanak a városiak türelme helyett”. A képviselőcsoport felszólította a főpolgármestert, hogy hagyja abba a közterületek átnevezését, a szoboráthelyezéseket, és tartsa tiszteletben a múltat. Mint mondta, nemcsak a főpolgármesternek tetsző múltra gondol, hanem a város történelmi múltjára, zászlóira, hagyományaira. Arra kérte Tarlós Istvánt: a város hagyományaihoz „végre tegyen hozzá valamit, mert egyelőre egy háromlábú széknyi teljesítményt tudott az új városvezetés letenni”.