Horror Párizsban: négyen erőszakoltak meg egy 13 éves kislányt a KFC mosdójában

Mára már ki lehet mondani, a metróhoz közeli, párizsi gyorséttermek veszélyes tereppé váltak a fiatal lányok számára.

Jogerősen négy év, hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt Damu Rolandot, akit egyúttal öt évre eltiltottak a közügyektől, és a perköltség kétharmadának megfizetésére is köteleztek.
Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, áll az MTI tudósításában. A bíróság jogerős döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú ítéletét. Első fokon hat év börtönre ítélték és hat évre eltiltották a közügyektől a sorozatszínészt, akit akkor súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában találtak bűnösnek.
A fénykép a Velveté.
