A bérkompenzációról tárgyal a Ház

2012. március 06. 07:49

Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól. A képviselők emellett elmondhatják véleményüket az új személyszállítási törvényjavaslatról, valamint a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséről is.

2012. március 06. 07:49

A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként a személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitájára kerül sor. A kormány előterjesztésében egyebek mellett az alapellátás szintjét, az utasok számára biztosítandó szolgáltatások minimális követelményeit kívánja rögzíteni. Közszolgáltatásként legalább a törvényben rögzített napi három – közúti és vasúti – menetrend szerinti járatpárt kell közlekedtetni az egyes viszonylatokon. A munkaadók ugyanakkor a törvényjavaslat azon pontját kifogásolták, amely szerint akár egymillió munkavállaló utazási költségeit is nekik kellene átvállalniuk, ami egy fővárosi munkavállaló esetében például évi 100 ezer forintos többletköltséget jelente.

A Ház ezt követően tárgyalja a kormány bérkompenzációval és a további foglalkoztatással összefüggő javaslatát, valamint a költségvetés ehhez kapcsolódóan kezdeményezett módosítását. A kabinet összesen 21 milliárd forintból kívánja támogatni azokat a cégeket, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állománya idén nem csökkenhet a tavalyihoz képest, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan júniustól állhatnak rendelkezésre.

Várhatóan a délutáni órákban kerülhet sor a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország az európai uniós cukorreformok során képviselt álláspontját és annak hazai következményeit vizsgáló bizottság jelentésének általános vitájára. A nap végén terítékre kerül az a kereszténydemokrata országgyűlési határozati javaslat is, amely emléknapot jelölne meg a kuláküldözés áldozatainak. A javaslat szerint az emléknap minden évben Péter, Pál napjára esne.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2012. március 06. 11:01
1. sima számtan, ez itt a baj. Főleg nekik. 2. Azért tárgyalják hónapokig mert addig sem kell fizetni. 3. Miért kellett eltörölni az adójóváírásokat, az alacsony keresetűeknél, csak nem azért, hogy aztán átnevezzék, és négyszer bonyolultabb módon újra bevezessék? Éljen az egyszerűsítés!
liberálzöld.
2012. március 06. 08:29
"Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól." Mi a túrót kell ezen tárgyalnia az országgyűklésnek? Sima számtan az egész. Mert őszintén remélem, hogy a kormány kiszámolta előre, hogy kinek mibe fog ez kerülni. Vagy nem? Hát az baj. Persze, ha a Matolcsy meg az Orbán számolta ki, akkor bizony még az összeadási hibáknak is érdemes utána nézni. A gond csak az, hogy ez nem országgyűklési, hanem alsótagozatos számtantanári feladat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!