Szilinek nem stílusa az utcai politizálás

2012. január 09. 14:32

A Szociális Unió elnöke, volt szocialista politikus szerint az ellenzéki összefogásnak nem lehet pusztán a kétharmad megszüntetése a célja.

2012. január 09. 14:32

Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke az m1 Ma reggel című műsorában egyebek mellett beszélt az ellenzék esetleges összefogásáról is. A volt MSZP-s politikus szerint akkor érdemes összefogni, ha ezt nem lehetetlenítik el olyanok, akikkel a közösségvállalás az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján reménytelen. Kitért arra, hogy egy demokráciában akkor kap egy politikai erő kétharmadot, ha olyan mértékű az előző időszak elutasítása.

Kitért arra is, hogy az összefogás célja nem lehet pusztán a kétharmad megszüntesse, hanem meg kell találni azokat a pozitív célokat, amelyekben lehetőség van egy konszenzusos programalkotásra, illetve a stabilitás megteremtésére. Szerinte különösen fontos, hogy ezekben felül tudjanak kerekedni a megosztottságon. Szili leszögezte: azt látja, hogy a kétharmados és a sarkalatos törvények demokráciafelfogásában elsősorban az erő joga, és nem a jog ereje érvényesül.

Az utcai megmozdulásokról azt mondta, az sohasem volt stílusa, és az előző ciklusok hasonló akcióival sem értett egyet. Szerinte csak a szerepek változtak, a társadalom pedig egy higgadt hangot vár, és azt, hogy teremtődjék meg a szociális biztonsága. Szerinte ennek itt van az ideje, a külső megítélésünk és a társdalom elvárása is olyan, ami miatt a politikusoknak át kell értékelniük saját szerepfelfogásukat – mondta Szili.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szikjáró
2012. január 09. 15:22
az első felénél arra gondolok, hogy lám, van józan politikus a baloldalon is. "az ellenzéki összefogásnak nem lehet pusztán a kétharmad megszüntetése a célja" "meg kell találni azokat a pozitív célokat, amelyekben lehetőség van egy konszenzusos programalkotásra, illetve a stabilitás megteremtésére" aztán jön a csalódás "Szili leszögezte: azt látja, hogy a kétharmados és a sarkalatos törvények demokráciafelfogásában elsősorban az erő joga, és nem a jog ereje érvényesül." szójátéknak gyenge, állításnak kétséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!