Jóri András korábbi adatvédelmi biztos 39 munkatársát bocsátották el január elején, amit Zombor Ferenc, az újonnan létrejött Alapjogi Biztosi Hivatal főtitkára az új hivatalok létrejöttével és a kisebb költségvetési kerettel indokolt. Az Origót az esetről tájékoztató dolgozókat a leginkább az háborította fel az ügyben, hogy a főtitkár a felmondásról köremailben tájékoztatta az érintetteket, így a címlistából mindenki számára kiderült, hogy kiket küldtek még el. Emellett a távozás egyéb körülményeit is megalázónak tartották. Az Origo által megkérdezett volt munkatársak mindegyike fontolgatja, hogy munkaügyi pert indít a hivatal ellen a felmondás szerintük szabálytalan körülményei miatt. Valamint azért is, mert szerintük a Munka Törvénykönyve alapján az új hivatalnak a személyi állományt is át kellett volna vennie.
Zombor Ferenc, az ombudsmani hivatal főtitkára a felmondás módjáról elmondta: nem látja adatvédelmi szempontból sem problémásnak az elbocsátást. „A kollégák egy csapatban dolgoztak, egymás között úgyis hamar kitudódott volna, kinek mondtak fel” – fogalmazott.