A dokumentációs projekt összege 39 850 000 forint volt, és tizenöt hónapra szólt – írja a Magyar Narancs, majd megjegyzi: az anyag a mai napig nem készült el. A Sensation (KEA) a negyvenmilliós megrendelésért cserébe rövidfilmeket, standfotókat, mélyinterjúkat és egy hatvanperces dokumentumfilmet ígért. A Hungarofest által elfogadott ajánlatot és az „archívumot” megvizsgálva a portál kiderítette: a cég a tételeket többszörösen túlárazta, majd változatos jogcímeken a szerződést további 17 millió forinttal bővítette. A KEA ezen felül munkáit nem a szerződésben foglaltaknak megfelelőlen teljesítette.
Mészáros cége a dokumentációs és archiválási szerződésen túl további nettó 54,4 millió forintot kapott „Pécs EKF ATV közvetítés” címen. E szerint egy teljes kulturális műsort finanszíroztak EKF-pénzből, amely heti egy pécsi interjúalany megszólaltatását foglalta magában az aránylag alacsony nézettségű csatornán. A cég a minimális gyártási költségek miatt hatalmas hasznot számolhatott fel.
Hogy miért éppen Mészáros cége jutott hozzá a magas bevétellel járó projektekhez, a Narancs így magyarázza: vagy Hiller István, vagy pedig Csák Ferenc nyomására született a megbízás. A lap megjegyzi, Hiller távozása előtt húszmillió forintot adott az ATV-nek miniszteri keretéből, szintén EKF-tudósítás ürügyén. Mészáros Tamás a narancs.hu-nak azt nyilatkozta: nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást, ugyanis mindkét feladatra Kőrössy Zoltán kérte fel. Mészáros hozzátette: a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak, a kulturális műsort pedig más tévécsatorna nem vállalta volna el.