MSZP: Ki tiltotta be a parlamenti közvetítéseket?

2011. december 09. 18:57

Vizsgálatot akarnak, mert bár a TV-műsorban szerepelt, a héten többször nem volt parlamenti közvetítés.

2011. december 09. 18:57

Nyakó István közleményében azt írta: szerdán a felsőoktatásról, a választási törvényről és a nemzetiségek jogairól tárgyalt az Országgyűlés, de a nyilvánosság kizárásával, a köztelevízió ugyanis annak ellenére, hogy a műsorújságban meghirdették, nem közvetítette a vitát, majd ugyanez megismétlődött a következő napokban, amikor a stabilitási törvényről és a családok védelméről esett szó a parlamentben.

A politikus a döntést összefüggésbe hozta azzal, hogy ezen a héten időkeretben tárgyalja a törvényjavaslatokat a Ház. „De mi lesz, ha a televíziónézők így is szembesülhetnek azzal a pökhendiséggel, érzéketlenséggel, nyegleséggel, ahogyan a róluk szóló jogszabályokat erőltetett menetben átveri a Tisztelt Házon a Fidesz?” – kérdezte Nyakó, majd meg is válaszolta: megszüntetik a tévéközvetítést.

Akárhogy is forgatjuk, ma olyan szellem uralja a közmédiumokat, aminek semmi köze a demokráciához, az európaisághoz, de még a magyarsághoz sem. Az MSZP felháborítónak tartja ezt a szellemiséget, és minden eszközzel küzdeni fog azért, hogy ez a gondolatiság megszűnjön Magyarországon. Addig is mi, szocialisták független, pártatlan vizsgálatot követelünk: ki, milyen okból, kinek az utasítására, kikkel egyeztetve tiltotta be a Parlament plenáris üléseinek közvetítését?” – írja közleményében a politikus.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vizigót
2011. december 10. 12:48
Én voltam Pistike! Lerohantam a tévét mint anno Rómát, és úgy döntöttem egy darabig nem lesznek parlamenti közvetítések. És hogy miért? Azért Pistike, hogy neked alkalmad nyíljék efféle ótvaros hülyeségeket beszélned. Idióta.
Válasz erre
3
4
G. Pantyelejevics
2011. december 10. 11:21
Minden egyes percet élőben közvetíteni és archívba eltenni neten. Teljes körű nyilvánosság. Nagyon kevés kivétellel a bizottsági üléseket is. Mindent, ahol a pénzünkről döntenek. A BKV fb üléseket, a MÁV felső-vezetőiket, az MVM ... soroljam? Nyomorult közért pénztárost be lehet kamerázni, nem tesz-e el 10 forintot. Csak tessék, csak tessék! A technika adott, a költség elhanyagolható.
Válasz erre
7
1
slomovicz
2011. december 10. 10:23
Az emeszpé vegyen magának TV-t, ha mindenáron szerpelni akar. Vagy jelenkezzen a való világba, elég gusztustalanok , tehát alkalmasak. A nyavaja sem kiváncsi közpénzen az ellenzéki pártok perfonmanszaira és gátlástalan hazudozásaikra. Az emeszpéről egy marad vissza a történelemben- az obstrukció bajnokai. Érdemben, hozzászólni mindeddig nem tudtak. Ahhoz persze el kellene először ismerni hogy az előző nyolc évben hibákat követtek el és teljesen eladósitották az országot. Mindenesetre a hidépités kapcsán- nem Matuska Szilvesztert fogjuk megkérdezni. Ismét van egy igazán komoly téma - az EU szerződés a pénügyek kapcsán. Kiváncsi vagyok, hogy a fröcsögésen kívül van e érdemi javaslatuk. Az esélyt megkapják rá. Nem kell TV közvetités, mert a parlament nem szinház- mégha egyes pártok csak bohóckodnak is. Adják azt a pénzt- a szegény családoknak- karácsonyra oda.
Válasz erre
9
7
krisztoforo48
2011. december 10. 09:21
Ha itthon vagyok én rendszeresen megnézem a közvetítést,lehet persze ezért mazochistának nevezni.Kíválllló fogyókúra,10 perc után felfordul az ember gyomra és elmegy az étvágya!
Válasz erre
9
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!