Lázár szerint a Jézuska miatt ment el az IMF

2011. december 16. 16:49

A Fidesz frakcióvezetője szerint nem tárgyalás, hanem ismerkedés volt a valutaalappal.

2011. december 16. 16:49

Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát” – ez volt Lázár János reakciója az IMF-delegáció idő előtti távozását firtató kérdésre. A politikus a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülését követő sajtótájékoztatón kifejtette: a mostani egyeztetés „nem tárgyalás volt, hanem ismerkedés”, januárban pedig megkezdődnek a hivatalos tárgyalások. Szerinte van egy praktikus szempont, amiért várhatóan fokozódnak a tárgyalások: az, hogy Magyarország jelentős pénzzel tartozik az IMF-nek. „Gondolom, hogy akinek a pénze kell, megteszi a szükséges lépéseket ennek érdekében. (...) Így aztán bennem semmiféle kétség nincs, hogy vissza fognak térni a pénzük behajtása érdekében” – mondta.

A frakcióülésről szólva elmondta, három témát érintettek: az egyháztörvény visszavonását, a házszabály módosítását, és az új jegybanktörvényt. Utóbbiról kifejtette, hogy figyelembe veszik a kormány kérését annak minél előbbi elfogadásáról. Az Európai Központi Bank (EKB) javaslatait pedig a módosítóknál veszik figyelembe. Arra a kérdésre, hogy miért gyorsították fel a jegybanktörvény vitáját, ha emiatt távozott az IMF, Lázár csak annyit mondott: az alaptörvény írja elő, hogy december 31-ig meg kell alkotni a törvényt.

Arról is beszélt, hogy az átmeneti rendelkezésekről szóló törvényt nem az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetősége miatt vették le a napirendről, mert azt továbbra is támogatják és megfogják szavazni. Az ok valójában az egyháztörvény, amelyet hatályon kívül helyeznek. A házszabály módosításáról annyit mondott, mivel az ellenzék kifogásolta a zárószavazás előtti módosítók rendszerét, ezért visszatérnek az eredeti állapotokhoz. Szerinte ilyen gazdasági környezetben meg kell teremteni a lehetőséget, hogy évente tizenkét alkalommal két nap alatt is lehessen törvényt alkotni – írja a hvg.hu.

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2011. december 17. 21:20
Az a gyanúm, hogy ezeknek, akik elmentek innen, nincs és nem is volt Jézuskájuk, de még hanukájuk sem. Az ő istenük az Aranyborjú - a Pénz. Ezek azok, akik a Sátán leghűségesebb katonái.
küllő
2011. december 17. 12:08
Lézerjani---ennyit érsz !!!!!Felkapaszkodott vidéki tapló !
arlequin
2011. december 17. 11:09
azért jót röhögtem lázáron! :-))) köszi jani! ha ezzel mer így viccelődni, akár igaza is lehet :-)
Dirty Johnny
2011. december 17. 09:26
Üdv. mindenkinek! Ez már a legalja, ugye? Kérlek, mondjátok, hogy az...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!