Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A korábbi állításokkal ellentétben Albert Flórián szívműtéte után ismét szívkatéterezésen, majd operáción esett át - állítja a Magyar Nemzet. Az ÁNTSZ vizsgálja az ügyet.
Több, kérdéseket felvető információt kaptak az illetékes hatóságok Albert Flórián, volt aranylabdás magyar focista halálával kapcsolatban - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az ÁNTSZ kikéri a sportoló kórházi ellátásáról szóló betegdokumentációt a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájáról.
A Magyar Nemzet azt írja, a korábbi hírekkel ellentétben Albert Flórián nem szívműtéte utáni szívrohamban halt meg. Értesüléseik szerint a focista először szívkatéterezésen esett át, majd szívműtétet hajtottak végre rajta. A műtét pár nappal rosszullét miatt ismét katéterezni, majd műteni kellett. A Magyar Nemzet megjegyzi, arról eddig egyetlen orvosi nyilatkozat sem szólt, hogy meg kellett ismételni a beavatkozásokat.
