Nem az egyszerűsítés volt a kormány célja az eva eltörlésével, hanem a vállalkozók kiszorítása a kedvezményes adókörből - értesült az Origo kormányzati forrásból. A portál úgy tudja, a kormány eredetileg extra magas kulccsal vette volna el a vállalkozók kedvét az evázástól, végül azonban a „becsületesség” nevében döntött a teljes eltörlés mellett.
Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint az evát meg kell szüntetni, mert az rendszeridegen és igazságtalan a többi adózóval szemben. Szerinte az eva megszüntetése után nem tűnnének el a cégek, hiszen a vállalkozásokra érvényes meglévő más adók megmaradnának. Példaként a társasági adót és egyéni vállalkozóként a személyi jövedelemadót említette. A szakember az evakulcs esetleges emeléséről azt mondta, a magasabb terheléssel együtt is megérheti a cégeknek az evakörben maradni. Cáfolja ezt Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Szerinte az eva megszüntetése visszahozná az adónem bevezetése előtti átláthatatlanságot, a jövedelmek eltitkolását, illetve a cégek 80 százalékának eltűnését eredményezné.