Terrorvád Gyurcsány ellen

2011. október 19. 18:08

Befogadta az ügyészség a Gyurcsány Ferencet terrorizmussal vádoló feljelentést - erősítette meg az MNO értesüléseit az ügyészség szóvivője. Völgyesi Miklós feljelentése a Balsai-jelentésre hivatkozik, amelyben szerepel a terrorcselekmény gyanúja is.

2011. október 19. 18:08

Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán – erősítette meg az MNO értesüléseit Horányi Miklós. A legfőbb ügyészség szóvivője úgy fogalmazott: „Megfelel a valóságnak, hogy Völgyesi Miklós feljelentést tett az ügyben”. Az MNO azt írta: Völgyesi – aki a 2006. őszi események feltárásán Balsai István szakértő csoportjában is tevékenykedett – beadványa Gyurcsány mellett egyelőre ismeretlen állami-politikai vezetők, illetve a tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul.

 


A feljelentés egyébként a Balsai-jelentésre hivatkozva leírja: tizenöt különféle bűncselekmény mellett felvethető a terrorcselekmény gyanúja is. Az MNO Völgyesit idézve megemlíti: a terrorcselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy a lakosságot eredményesen megfélemlítsék, elég az arra irányuló szándék, melyre több példát is hoz a 2006. október 23-i tömegoszlatásból. Völgyesi feljelentése szerint a megindítandó büntetőeljárásnak kellene tisztáznia, hogy Gergényi Péter volt budapesti főkapitány kitől, mikor és milyen felhatalmazást kapott az „általa is elismert, minden felelősséget reá hárító parancsnoklásra”.

A hvg.hu jogi szakértői szerint pontatlanul fogalmaz az MTI és a Magyar Nemzet, amikor Gyurcsány elleni nyomozásról ír, mivel ehhez fel kellene függeszteni a volt miniszterelnök mentelmi jogát. És bár Sukoró-ügyben már kiadta a parlament, ez egy teljesen más ügy, újra le kellene folytatni a mentelmi eljárást, amennyiben az ügyészség meggyanúsítaná volt kormányfőt. Emellett a feljelentés befogadása sem jelenti szükségszerűen a nyomozás elrendelését, azt el is utasíthatják.

Összesen 309 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Réka
2011. október 20. 15:00
Ha a bíróság elitéli, nagyon fontos, hogy NÉP Ünnepélyt tartsuk a Kossuth téren. Aki az 50. évfordulón megsérült fizikailag és lelkileg az akkor este, amikor elitélik, jöjjön ki a Kossuth térre ünnepelni. Ez azt fogja jelenteni, hogy van igazság és független a bíróság. Elég sokat szenvedtünk az ő kormányzása alatt, és még most is azt szenvedjük. Ez nem maradhat büntetlenül. Mindenkit várok a Kossut téren. Remélem sokan leszünk.
hátakkor
2011. október 20. 10:07
Mondjuk az egész szlovák terroristákkal való fenyegetést, ezt a blöfföt, Fletó kezdte. Most megnézi, milyen a f@sz másik végén állni legalább.
hátakkor
2011. október 20. 10:07
Mondjuk az egész szlovák terroristákkal való fenyegetést, ezt a blöfföt, Fletó kezdte. Most megnézi, milyen a f@sz másik végén állni legalább.
liberálzöld.
2011. október 20. 08:41
"Terrorvád Gyurcsány ellen" = olcsó játék hülye gyerekeknek. A lényeg, hogy jól érezzék magukat, ahelyett, hogy észre vennék, mekkora qrva a tanítónéni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!