Papcsák is hadat üzent a hajléktalanoknak

2011. október 18. 14:59

Elbontják a Francia út és az Egressy út kereszteződésnél található, hajléktalanok által lakott illegális építményeket Zuglóban.

2011. október 18. 14:59

Elbontják azokat az illegális építményeket, amelyekben hajléktalanok élnek a főváros XIV. kerületében, a Francia út és az Egressy út kereszteződésénél - közölte Zugló fideszes polgármestere. Papcsák Ferenc elmondta: polgármesterként a többség érdekeit kell képviselnie. Hozzátette: „nyilvánvalóan tisztességes és emberi megoldást kell találni annak a körülbelül 150 embereknek a problémájára is, akik a közterületen, illetőleg egy általuk felépített telepen élnek”. Hozzátette: az önkormányzatnak szociális, közegészségügyi, hatósági és rendészeti szempontból sem mindegy az ügy.

Papcsák elmondta, hogy személyesen is részt vett azon a razzián, amelynek keretében a helyszínen bűnözőket fogtak el. Megjegyezte, hogy engedély nélkül felhúzott építményekről van szó. „Úgy döntöttünk, hogy hatósági határozattal, jogszerűen elbontjuk, elbontatjuk, felszámoljuk ezt a telepet, az ott élőket hajléktalanszállókra, szeretetotthonokba költöztetjük” - közölte.

A Város Mindenkié hajléktalanokkal foglalkozó szervezet úgy tudja, hogy kedden reggel már le is dózerolták a hajléktalanok által lakott viskók egy részét. Mindezt Cseke Vanda, a zuglói önkormányzat sajtóreferense meg is erősítette a hvg.hu-nak. Hozzátette: a lakóknak felajánlották, hogy a kerületben lévő hajléktalanszállásokra, illetve nappali melegedőkbe menjenek. Hosszútávon pedig közmunkát is ajánlanának a számukra.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lenhardt
2011. október 20. 20:07
"Kemény" fickó ez a Papcsák! Ajánlom neki, hogy ne a szerencsétlen hajléktalanokat gyötörje, hanem nézzen körül a valódi bűnözők között. Egyébként nem hiszem, hogy gond nélkül el tudott helyezni minden hajléktalant a szeretetotthonokban ill. hajléktalanszállókon, hiszen éppen tegnap mondták a tévében, hogy nincs elég hely.
kukagyerek
2011. október 18. 17:13
Ezek a fidesznyikok milyen bátrak, ha elesettekkel kell "harcolni"! No, meg az "egyenruhás bűnözőkkel"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!