Gyurcsány ehhez maga mögött szeretné tudni az aktív szocialisták többségét. Ezért is létkérdés számára, hogy ne tűnjön úgy, hogy ő hagyta cserben az MSZP-t, hanem a pártvezetés tessékelje ki. Ennek érdekében a továbbiakban sem kíméli majd Mesterházyékat. A Heti Válasz értesülései szerint Gyurcsány Puch László pártigazgató gazdasági ügyeinek kiteregetésére készül.
Mindezzel párhuzamosan Bajnai Gordon igyekszik intézményesíteni azt, hogy fel lehet majd kérni egy esetleges szivárványkoalíció élére. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány jó amerikai kapcsolatokkal rendelkezik, többek között ennek is köszönhető Bajnai legújabb vendégprofesszori felkérése. Az alapítvány első szakpolitikai kutatási programja „szegénységből való kilábalást segítő rendszer elemeire” tesz javaslatot, kvázi lefektetve a leendő balközép pártszövetség ideológiai alapjait. Emellett nem elhanyagolható, hogy Bajnai egykori szóvivője, Szollár Domonkos a Mol nemzetközi kommunikációjáért felel, pénzügyminisztere,Oszkó Péter pedig az OTP kockázati tőkealap-kezelőjénél vezérigazgató. Vagyis - ahogy a Heti Válasz fogalmaz - biztosan elérnek az olajfás csápok a jelenleg inkább Fidesz-barát honi nagytőke irányába is.