Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A Somogyért Egyesület a Legfelsőbb Bíróságon keres jogorvoslatot amiatt, hogy mandátumigényüket visszautasította a megyei választási bizottság.
A Somogyért Egyesület a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, mivel a megyei választási bizottság elutasította az egyesület mandátumigényét. A Gyenesei István nevéhez köthető szervezet képviselőt szeretett volna delegálni megyei közgyűlésbe, mégpedig arra a helyre, amelyről a gyanú szerint Ormai Istvánt hamis papírokkal akarták lemondatni.
A testület határozata értelmében a Somogyért Egyesület új jelöltje nem ülhet be a közgyűlésbe, Ormai István független képviselőként viszont a grémium tagja maradhat. Az ügy kibontakozásához az vezetett, hogy a Somogyért az előző hónapban egy lemondó nyilatkozatot juttatott el a választási bizottsághoz az egyesületből kilépő Ormai István aláírásával. A lemondatott politikus szerint viszont a dokumentum érvénytelen, hiszen tudta nélkül, utólag írták rá a dátumot. Az ügyben okirat-hamisítás miatt folyik nyomozás.

