Ügyészség elé kerül a Balsai-jelentés

2011. szeptember 28. 16:57

Miután három parlamenti bizottság megtárgyalta a Balsai-jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről, a Fidesz kezdeményezi majd, hogy a dokumentumot küldjék meg az ügyészségnek, hogy az büntetőjogi szempontból minősíthesse az abban foglaltakat.

2011. szeptember 28. 16:57

Gulyás Gergely a 2006. október 23-i Fidesz-nagygyűlés helyszínénél, az Astorinál tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a 15 büntetőtényállást felsoroló, 2006. őszi rendőri fellépésről szóló Balsai-jelentést – amely „nem vádirat és nem ítélet” – várhatóan a jövő héten az Országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalja, és eldöntik, tesznek-e feljelentést. Emellett ha szükségesnek látják, törvénymódosítási javaslattal élnek azért, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a 2006 őszi történésekhez hasonlók.

A politikus közölte, a Fidesz kezdeményezése az lesz, hogy a bizottsági megtárgyalások után a testületek együttesen keressék meg az ügyészséget, bocsássák rendelkezésére Balsai információit, bizonyítékait. A jelentésben foglalt büntetőjogi értékelést az ügyészségnek kell minősítenie büntetőjogi szempontból. Gulyás kérdésre elmondta, az ügyészség feljelentésként is értékelheti a dokumentumban foglaltakat.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2011. szeptember 29. 06:46
Tragikomikus ez a kétoldali gyűlölködés és bosszúvágy. Viszont nekem jó üzlet lehet! Elkezdtem Gyurcsány és Orbán vudu- babákat gyártani, a hozzávaló tűkészlettel! Megrendelhető a Mandiner szerkesztőségében. Párttagoknak árengedmény! Élje ki Ön is a saját lúzersége, frusztráltsága okozta agresszióját egy kiadós döfködéssel (ha már az ágyban nem megy igazán...)
Kala pál
2011. szeptember 29. 05:52
A DK az összes mszpés listás képviselőt visszahívná,ebből következik,hogy mindnek megszünne a mentelmi joga. Ettől kezdve szabad a pálya az ügyészségnek! Erre gondolt-e fletóklón Csabika? Lehet,hogy gondolt,bukott a gazdám,bukjon az egész frakció.
már foglalt
2011. szeptember 28. 20:48
istenem ennyi balfaszt. komolyan mondom nem hiszem el. Mintha a baloldalt látnám fasisztázni, meg komcsizni az orbánt. Most a jobboldal nagy része hisz abban,h 2006 ősze terrorcselekmény. gyerekek ébredjetek már fel! Ez egy sima szavazatszerző-megtartó kampányakció. Olyan, mintha mindenki a barátok köztöt nézné,és azon anyázna, h béla megcsalta pocachontassal józsit, amit másnap még a blikk is lehoz...ne legyetek már ennyire naívak. ezt még ők maguk sem gondolják komolyan...
Stanc
2011. szeptember 28. 19:20
Ügyészség elé kerül a Balsai-jelentés Na végre! Már régen ott kéne lennie! Mire vártak eddig?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!