Monopolizálná az állam az utalványpiacot

2011. szeptember 26. 08:56

Monopóliummá válik az állam az utalványpiacon a SZÉP-kártya bevezetésével - állítja a Napi Gazdaság. A lap szerint az utalványok kibocsátása így akár adómentes is lehet.

2011. szeptember 26. 08:56

A három nagy szereplő kiszorul az utalványpiacról és az állam monopolszereplővé válik - írja hétfőn a Napi Gazdaság. A lap szerint a piaci verseny megszűnésével az állam saját maga határozhatja meg, milyen költséggel bocsátja ki az utalványokat, ez pedig a cafeteriaelemek adóját - a szuperbruttó kivezetésével - legalább három százalékponttal, 16 százalékra csökkentheti, sőt akár adómentessé is teheti. A munkáltató így akár 19 százalékot is nyerhet.

A Népszabadság birtokába jutott dokumentumból kiderült: az állam nagyobb teret akar adni a Széchenyi pihenőkártyának (SZÉP) azzal, hogy kizárólagos meleg ételjegyként határozza meg, illetve, hogy várhatóan az egészségpénztári szolgáltatásokat is kurtítja majd a SZÉP-kártya javára. Emellett az állam átmeneti megoldásként maga tervezi szétosztani a hideg étkezési utalványt és az iskolarendszerű képzés támogatását. Később ezt is beolvasztanák a SZÉP-kártyába. Lakbértámogatást legfeljebb húszezer forintig ad majd az állam.

A kormány célja, hogy a minimálbéreseket érintő béren kívüli juttatásokat is a SZÉP-kártyán keresztül bonyolítsák majd a munkáltatók. Ugyanakkor e juttatási fajta nem képezi a tb-járulék alapját, így az után nem jár nyugdíj, vagy táppénz, illetve a bérnél könnyebben visszavonható, csökkenthető.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2011. szeptember 26. 14:39
Tök jó! Very modern! Nem kell csekk, meg mindenféle lacafacázás, elektronikusan megy a dolog, a polgár csak lehúzza a kártyáját és már el is költötte a pénzt! Ott, ahol elfogadó terminál, SZÉP kártyaolvasó van. A falusi turizmust szolgáltatóknál jellemzően nincs. Nem baj, majd fogyasztunk valami puccos welness központban. Úgy is döglődik a java. Még a végén befuccsol a fürdőipatba pumpált sok-sok állami milliárd! És megszűnik a húzóágazat(nak kikiáltott lufi).
nyugalmazott tanár
2011. szeptember 26. 10:12
Ideje lenne befejezni ezeket az utalványokat. A közszférában oriási lenyúlási lehetőség volt és lesz benne.
gentry
2011. szeptember 26. 09:55
Arra is gondolhatna már valaki, hogy ilyen-olyan utalványok helyett inkább rendesen meg kellene fizetni az alkalmazottakat...
KCs
2011. szeptember 26. 09:52
kivételesen egy racionális lépés. meglepő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!