Rákóczival is bajuk van a szlovák szélsőségeseknek

2011. augusztus 27. 10:43

Ellentmondásos történelmi személyiségnek nevezte Esterházy Jánost, Horthy Miklóst és II. Rákóczi Ferencet a Jan Slota vezette szlovák nacionalisták egyik politikusa, aki szerint hazánk jobban tenné, ha nem forgatná fel szisztematikusan a történelmet.

2011. augusztus 27. 10:43

A Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt is beállt a szlovák államfő Esterházy Jánost bíráló megjegyzései mögé. Ivan Gasparovic Hitler és a fasizmus hívének nevezte a felvidéki magyar politikust. Slota pártjának egyik politikusa most ellentmondásos történelmi személyiségnek nevezte Esterházyt, de itt nem állt meg: Horthy Miklós és II. Rákóczi Ferenc is megkapta ezt a jelzőt.

Nem európai, képmutató és félrevezető, hogy Magyarország hivatalos képviselői Esterházy mellett állnak, s úgy tűnik, hogy Magyarország nem csak a történelmi revizionizmust támogatja, hanem a magyar fasizmust is mentegeti, így Rafael Rafaj, aki hozzátette: az SNS nem hiszi, hogy a magyar diplomácia őszintén szól a magyar-szlovák viszonyok javulásáról, hiszen előbb be kellene fejeznie a szomszédos államokban élő szeparatisták támogatását, a békeszerződések megkérdőjelezését, és olyan ellentmondásos személyek szobrainak felállítását, mint Esterházy János, II. Rákóczi Ferenc, vagy Horthy Miklós.

„A magyaroknak meg kell szokniuk elfogadni történelmük árnyoldalait is és a jogos bírálatot is, mert vagy erőszakosan asszimiláltak más nemzeteket, vagy a 20. században kétszer is a vesztesek oldalán végezték – mindkét világháborúban. A jószomszédi viszony érdekében Magyarországnak fel kellene hagyni a történelem szisztematikus kiforgatásával” - mondta Rafael Rafaj, a szélsőséges szlovák párt politikusa.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belfast
2011. augusztus 28. 12:25
Hülye soviniszta, kisebbségi komplexusban szenvedő slotáék! Mégis kinek köszönheti a történelemben először az önálló szlovákia létét?? Adolf Hitlernek. Az ő támogatásával működött a Jozef Tiso vezette fasiszta bábállam! Amúgy értem én, hogy sz@r egy olyan országban élni, ahol mindenhol az 1000 éves magyar múlt köszön vissza. Teljesen mindegy ezeknek a beteg magyargyűlölőknek, hogy Horthy, Rákóczi, vagy Eszterházy.....ha magyar már habzik a szájuk! FELVIDÉK NEM SZLOVÁKIA!!
OrangeOrder
2011. augusztus 28. 12:00
Jozef Tiso, született: Tisza József. Ez a Rafaj meg valószínűleg Raffai volt valamikor, de ahogy kinéz, őt is inkább látom szívesen a szlovákok között, mert elég degenerált feje van. Ne vicceljünk, ezek államuk hajnalán is inkább magyarul meg németül beszélgettek egymással, mire nagy nehezen összehoztak valami kreált "egységes, irodalmi szlovák" nyelvet. Hej! mikor én kuruc voltam Rákóczi vojnában, cifra plachta zasztavában jártam Oravában. Oravában, Moravában híres legény voltam, konyát, kozát kravát gyakran elhajtottam. Kár értük, ezek sokáig tényleg rendes magyarok lehettek. Most már visszafordíthatatlanul elment az eszük.
torresG4
2011. augusztus 28. 11:29
a törzsi, hegyvidéki pásztorállam, szlovákság múltjából csak két hírességet ismer a világ....hlinkát és tisót, aki megalapította fasiszta szlovákiát.
Aromó
2011. augusztus 28. 10:25
Szerintem Tilikov túl sok dühös szóra már nem érdemes. A klasszikus kádári kisemberi szocializációnak egy itt ragadt példánya (vagy öröksége), melynek zsigerből feláll a hátán a szőr, ha meghallja, "magyar érdek", "határon túli magyar", "nemzet" stb. Ez a fajta jellem komolyan gondolja, hogy Magyarországnak semmi érdeke nem fűződik a környező gúnyországokban ragadt, kisemmizett, megalázott magyarság védelméhez. Ennek egyik tökéletes leképeződése volt 2004. dec. 5. mely megmutatta a hazai baloldal valódi, lecsupaszított arcát: intoleráns, gyűlölködő, önző. Tilikov egy letűnt korszak terméke, abból is rettenetesen lejárt szavatosságú már. Én jól szórakozom rajta. Nevessünk az ostobaságain együtt :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!