Kihallgatták Draskovicsot

2011. augusztus 08. 13:37

A Paksi Atomerőmű korábban megjelent tudományos anyagokból összeollózott tanulmányt vásárolt 2008-ban 48 millió forintért. Az ügyben tanúként hallgatták ki Draskovics Tibort, a Magyar Villamos Művek akkori elnökét is.

2011. augusztus 08. 13:37

Az ügyészség tanúként hallgatta ki az MSZP-s Karl Imre egykori országgyűlési képviselőt és Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert. A gyanú alapján a Paksi Atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki egy értéktelen dokumentumért, amikor Draskovics a Magyar Villamos Művek igazgatóságának elnöke, Karl pedig annak tagja volt.

A Paksi Atomerőmű a reaktorbővítés lehetőségeiről rendelt meg tanulmányt 2008-ban az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft.-től. A tanulmányt állítólag korábbi MTA-s és KFKI-s kutatók munkáiból állították össze. A szerződést 2008 februárjában aláíró Molnár Lászlót, a Paksi Atomerőmű vezérigazgató-helyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Az Esplanade későbbre ígért tájékoztatást, az MVM viszont mindenben együttműködik a hatóságokkal. A Nemzeti Nyomozó Iroda állítólag 10 másik MVM-szerződést is vizsgál.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tikva
2011. augusztus 09. 13:10
A főcímhez: Miért? Tud beszélni?
Honfi-fi
2011. augusztus 09. 08:09
Jön a meleg idő. Kirajzottak és alacsonyan szállnak a trollok.
advocaat
2011. augusztus 08. 23:45
DRAZSÉNAK már min. TÍZ bűntett ügyében GYANÚSÍTOTTKÉNT kellene előzetesben ülnie, nem tanúskodni!
advocaat
2011. augusztus 08. 23:45
DRAZSÉNAK már min. TÍZ bűntett ügyében GYANÚSÍTOTTKÉNT kellene előzetesben ülnie, nem tanúskodni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!