Vádat emeltek Molnár Gyuláék ellen

2011. július 15. 08:03

Hivatali visszaéléssel vádolják Molnár Gyulát, Újbuda volt polgármesterét, SZDSZ-es helyettesét, Lakos Imrét, és egy ügyvédet. Az vád szerint a vezetők egy önkormányzati területet pályázat nélkül adtak magánkézre.

2011. július 15. 08:03

Hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi MSZP-s polgármester, Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármester és egy ügyvéd ellen - írja a Magyar Nemzet. Az ügy egy Duna-part melletti volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszásáról szól, a vád szerint a vezetők hatalmukkal visszaélve előnyt szereztek egy cégnek.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség  szóvivője a lapnak azt mondta, ezzel ugyan nem okoztak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, de a bűncselekményért akár így is három évig terjedő börtön járhat. Az ügyben érintett cég az Öböl XI. Kft., mely megszerezhette azt a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant, aminek a környékén lévő területek már a társaság birtokában voltak.

2006 nyarán a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége közel tízezer forintos négyzetméteráron vásárolta meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól a 38 hektáros területet, amit azonnal saját cégébe, a Buda-Hold Kft.-be vitt be több mint 410 millió forintos értékben. Az ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló kft.-hez került.

Molnár Gyula a Magyar Nemzetnek azt mondta, örül, hogy független ítészek elé kerül az évek óta húzódó ügy, valamint, hogy büszke a Kopaszi-gát környékének fejlesztéseire.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraka
2011. július 16. 13:04
Milyen korrupciós ügy az, ahol senki nem nyelt le egy forintot sem? Ha nem volt korrumpálás akkor mi a fa...ról szól megint ez az egész szarság? Tiszta kabaré az egész. Menjenek a p..-ba.
nomármost
2011. július 16. 10:15
" független ítészek"...... nem véletlenül örülnek a szoclib brigantik ezeknek az ítészeknek, mert ezek a bírósági ítéletek legfeljebb tőlem függetlenek, de a szoclib körök emelt fővel távozhatnak a legmocskosabb ügyekből is. Ha nem sikerül tisztára mosni a mocskot, akkor évtizedekig húzzák az ügyeket, lásd Kulcsár,és a többi szennyláda ügye. Kivétel Zuschlag, de ő röhögött a zsidók kínján, ezért nincs mentség számára. A főbűne miatt már rég szabadlábon lenne a marhája.
NoCsak
2011. július 16. 10:13
Bizonyos kaszton felül, már semmi sem számít! Ott a régi és új elvtársak már haverok, mert annyira összefonódnak a lopások, hogy a valaki bukna, akkor magával rántani néhány száz újgazdagot. Ami már csak azért sem megy, mert az ügyészek, naná azok is a berkeken belül, egyből elsimítanák az ügyeket. Akkor most az itt hőzöngők (velem együtt) mi a szart érünk a morgolódásainkkal? Földrengésszerű változás nem várható még vagy 10 évig! Jobb ha belenyugszunk!
Omega2010
2011. július 15. 22:10
Az első orbán-kormány idején a Vegyépszer 300 milliárd forint értékben nyert pályáztatás nélkül állami beruházásokat. Utána lehet nézni fideszesek és leültetni, mondjuk orbán és az egész pereputtyát. Mert ugye nem kellene az ilyen nagy horderejű ügyeknek elévülnie. BÖRTÖNT NEKIK AZONNAL.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!