Ősszel vádat emelhetnek Hagyóék ellen

2011. július 28. 08:06

Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa ellen legkésőbb novemberben emelhetnek vádat - írja a Magyar Nemzet. A rendőrség szerint felgyorsulhatnak a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és beruházásoknál zajló nyomozások is.

2011. július 28. 08:06

Legkésőbb novemberben emelhetnek vádat Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa ellen hűtlen kezelés, sikkasztás és más bűncselekmények miatt. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, az iratismertetés után kezdődhet meg a vádelőkészítés.

A Fidesz két évvel ezelőtti feljelentései alapján indult nyomozást az ügyészség tavaly májusban vette át, miután Hagyót és két korábbi munkatársát az új Országgyűlés megalakulásakor őrizetbe vette. Hagyót időközben szabadlábra helyezték, a vizsgálatban már csak Lelovics Ottóval szemben van érvényben kényszerintézkedés, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. A volt főpolgármester-helyettes a gyanú alapján hivatali hatalmával visszaélve előnytelen szerződések kötésére, kifogásolt munkák igazolására, kifizetésére utasította és megzsarolta a közlekedési társaság vezetőit. A fővárost sok száz millió forintos kár érhette.

A rendőrség szerint őszig felgyorsulhatnak a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és beruházásoknál zajló nyomozások is. A Demszky-korszakban elkövetett gazdasági bűncselekmények miatt a következő hetekben további gyanúsítások várhatóak - írja a Magyar Nemzet.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2011. július 28. 23:06
Őszre már az első hivatalos börtönévének a végére kellene érnie. Mikor jutunk el oda, hogy a 3. hónap után vagy börtön, vagy lezárt ügy? Ez a végtelen tárgyalások országa. :(
El Topo
2011. július 28. 22:34
Nem véletlen, éppen a minap olvastam, hogy az ügyészség vett egy friss terepjárót Poltnak. Gondolom az árkon bokron menekülő Hagyó üldözéséhez kell.
NoCsak
2011. július 28. 11:22
Érdekes Kocsist nem meri kikezdeni sem a mszp, sem a fidesz. Sokat tudhat a fócer! A MVM-beni csalásait is elboronálják? Jól körülbástyázta magát! De már hinni sem lehet abban, hogy a múlt csalói börtönbe kerülnek. Csak megy a porhintés ezerrel!
Gombóc XVI. Artúr
2011. július 28. 11:13
Tessék mondani, a Demszky pere mikor kezdődik? Merthogy ő volt ennek az "embernek" a főnöke, az pedig nyilván nem lehetséges, hogy a főnök nem tud arról, hogy mit csinál a beosztott. Nomeg persze szépmosolyú Gabikának saját jogán is bőven van miért felelnie...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!