Megdöbbent Képíró felmentésén Borisz Tadics

2011. július 22. 09:11

„A budapesti bíróságnak ez a hozzáállása biztosan nem segíti elő a megbékélést” - közölte a szerb államfő.

2011. július 22. 09:11

Megdöbbenésének adott hangot Borisz Tadics szerb elnök amiatt, hogy a Fővárosi Bíróság hétfőn felmentette a háborús bűnök vádja alól Képíró Sándor volt csendőr századost. A 97 éves férfit azzal vádolták, hogy 1942. január 21. és 23. között egy újvidéki razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégzésében. A Fővárosi Bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel Képírót.

Tadics elmondta: Szerbia Magyarországgal együtt elindított egy folyamatot annak érdekében, hogy „megállapítsák a történelmi igazságot, és biztosítsák a magyar és a szerb nép tartós megbékélését, de a budapesti bíróságnak ez a hozzáállása biztosan nem segíti elő a megbékélést”. Tadics szerint tekintettel a Képíró Sándor elleni vádak súlyosságára, a teremben nem lett volna tapsnak helye az ítélethirdetéskor. A szerb elnök úgy vélte, országa most szembesül az 1990-es évek háborúi által okozott problémák megoldásával, de nem feledhetők a második világháborús bűncselekmények sem. „Ma is élnek emberek, akik Újvidéken vesztették el családtagjaikat” - mondta.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2011. július 23. 00:16
Elővettek akár csak EGYETLEN titóista partizánt azok közül, akik 40 ezer magyart öltek meg 1944-ben? A válasz: NEM! Akkor meg ne ugass te szerb kutya! (Pedig ez még a normálisabb fajtából való...te Uramisten!)
Magyaros_Vajrém
2011. július 23. 00:14
"Elévülhetnek-e a háborús bűnök? Az ATV Start vendége Krausz Tamás, történész." http://atv.hu/videotar/20110722_elevulhetnek_e_a_haborus_bunok Ahogy itt Krausz hazudik, na az külön posztot érdemelne. Kb. 05:40-nél indít egy kijelentést, amiben azt állítja hogy az újvidéki razzia több tízezer(!) halálos áldozatot követelt. Aztán 04:45-nél ezt megismétli: "...mire föl válogattak ki több tízezer(!) szerb és zsidó állampolgárt ezeken a területeken...". És harmadjára is 04:28-nál: "...hanem az nyilvánvaló volt hogy itt a több tízezer ember likvidálásról van szó.". Háromszor véletlenül tévedni így nem lehet. Ez a sztálinista sarlatán ott a fehér kanapén mocskosul belehazudik a kamerába. "Felkészült" ATV-s műsorvezető úr pedig meg se nyikkan. Vagy fogalma nincsen a halálos áldozatok tényleges számáról (kb. háromezer) vagy tudja, de szándékosan hallgat. Ez az ATV és ez Krausz, aki az ELTE-n oktat amúgy: http://www.btk.elte.hu/dynpage6.exe?f=btke&p1=m:FomenuH,EntryF2&p3=x:FomenuV2,Entry2S2&p4=p:6301&per=BTKP-700 Egyetemi tanár, az MTA doktora, tanszékvezető. Hát nem gyönyörű?
korona
2011. július 22. 20:22
Ki mivel vétkezik, azzal bűnhődik. Vae victims.
sine ira et studio
2011. július 22. 19:54
Megdöbbent Tadics felmentésén Képíró Sándor. Köszönjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!