A DK 19-re húz lapot azzal, hogy elindul a választáson

Dobrev Kláráék országjárásba kezdenek, de nem biztos, hogy jó ötlet, ez lett az előző elnökük, Gyurcsány Ferenc veszte is.

Az előző kormányok büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezi az államadósságot vizsgáló parlamenti albizottság. A bizottság szerint a 2002 és 2010 közötti államadósság nemcsak a világgazdasági válság miatt, hanem a szociálliberális kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt emelkedett meg.
A testület azt vizsgálta, hogy az előző kormányok alkalmatlansága vagy szándékosság miatt nőtt a GDP-arányos magyar államadósság a 2002-es 53-ról 2010-re több mint 80 százalékra. Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP az előző üléshez hasonlóan most sem vett részt a bizottság munkájában. A szocialisták távolmaradásukat azzal indokolták, hogy a testület egy koncepciós eljárást hajt végre - ífja a Magyar Nemzet.
A bizottság korábban meghallgatta a szocialista kormányok politikusait, a többi között Oszkó Péter és Veres János volt pénzügyminisztereket, illetve Medgyessy Pétert, Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet is.
„Egyrészt alkalmatlan gazdasági vezetői voltak az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak, a pénzügyminiszterek mind egytől egyig kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb fokú alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. Rossz gazdaságpolitikai döntéseket hoztak, és az a fajta korrupció, amely eluralkodott az elmúlt nyolc év kormányain, az azt látszik bizonyítani, hogy az államadósság megnövekedését okozó döntések mögött rossz szándék és magánérdekek érvényesülése húzódott meg” - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.