Nagyító alá tette Magyar Péter vagyonnyilatkozatát az Index – meg is lett az eredménye

„Hogyan törleszthette hatalmas lakáshitel-tartozását a Tisza Párt elnöke úgy, hogy közel 80 milliós megtakarítása is maradjon?” – tette fel a kérdést a portál.

A rezidensekével azonos feltételek mellett támogatná a kormány a szakorvosokat és a szakdolgozókat.
Az egészségügyi államtitkárság közlése szerint összesen tizenkétmilliárd forint jut EU-s programok révén a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására. Ebből hatmilliárddal a szakképzésen, továbbképzésen részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat támogatnák. A pályázati pénzek elnyerésének feltétele, hogy a pályázóknak legalább annyi ideig kell még a közszolgálati egészségügyben dolgozniuk, ameddig az ösztöndíjat kapták. Továbbá ez idő alatt nem fogadhatnak el hálapénzt.
A maradék hatmilliárd forintot az intézmények kapják meg. Amelyek ezt a dolgozók továbbképzéséhez kapcsolódó helyettesítésekre, illetve foglalkoztatási támogatásra használhatnák fel.