Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Felülvizsgálta utazási szabályait a Volán Egyesülés, így ezentúl az utazás megkezdése után nem lehet leszállítani a buszokról a jegy nélkül utazó kiskorút.
Ezentúl csak az utazás megkezdése előtt lehet kizárni az utazásból a helyi és helyközi menetrend szerint közlekedő Volán-járatokon azt a jegy nélkül utazó 14 éven aluli kiskorút, akinek nincs kísérője a buszon - közölte Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója.
Saslics Elemér elmondta, hogy felülvizsgálták a felnőtt kísérő nélkül utazó gyerekek utazási szabályait, és az utazási feltétel megváltoztatásáról tájékoztatták az ombudsmant.
Az Országgyűlési Biztos Hivatala márciusban közölte, a Volán busztársaságok utazási feltételeinek módosítását javasolja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután megvizsgálta egy Volán buszról leszállított tízéves gyerek esetét. Az ombudsman szerint egy jegy és kísérő nélkül utazó kiskorúval szemben nem alkalmazható ugyanaz a szankció, ami egy felnőtt esetében megengedett.