Ingatlanspekuláció Csornán?

2011. június 14. 11:29

Ingatlanspekuláció ügyében nyomoz a rendőrség Csornán, ahol Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést múlt héten.

2011. június 14. 11:29

Ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást egy csornai telekügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A feljelentés alapjául Gyopáros Alpár Fideszes országgyűlési képviselő múlt héten tett bejelentése szolgált. Eszerint a csornai önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy 1,85 hektáros telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millió forintért továbbadta a Tesco áruházakat működtető társaságnak.

Számomra az látszik valószínűnek, hogy az ingatlan értékét az eladásra vonatkozó önkormányzati döntés formálásában közvetlenül vagy közvetetten részt vevő valamely személy vagy személyek közreműködése segítségével aránytalanul alacsonyra becsülték, majd az emiatt keletkezett megtakarításból valamely személy vagy személyek a közvagyon rovására, jogellenesen anyagi hasznot realizáltak – fogalmaz feljelentésében az országgyűlési képviselő.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyula
2011. június 14. 13:30
Nem fogjátok elhinni melyik pártból került ki a 2005-ös polgi .......... Igen ! A Becsületes Emberek Értékalapú Közösségéből !!! A védekezés : "" Papp József volt polgármester, MSZP, Csorna: "Nekem erről két véleményem van, az egyik, hogy a Gyopáros úr a kóros teljesítményhiányát azt feljelentésekkel próbálja kompenzálni, és annak idején a telket mi nyilvános liciten értékesítettük, és ennél többet nem is szeretnék mondani. "" Magyarán Gyopáros / a jelenlegi/ , egy szemétláda , mert feljelentést tett ... nembaj , úgyis kell egy balszélső a gyorskocsi utcai cspatba .
buckafej
2011. június 14. 12:41
Bezzeg ha a Jobbik lenne kormányon, mindenkit aki gyanús megveretne Eszes Tamással. Az "ismeretlen tettes" elleni feljelentés gyakori, sőt általános, mivel akkor is így járnak el, ha egyébként sejtik ki a tettes. Nyomozni ugyanis a rendelkezésre álló, vagy fellelhető bizonyítékok alapján a rendőrség- ügyészség feladata, nem az állampolgároké. Az állampolgár is vádaskodhat, de ha téved, hamis vád miatt eljárás indulhat ellene is. Kukagyerek, az igazágszolgáltatás nem arról szól, hogy aki nem tetszik azt megverjük, vagy lecsukjuk. Van rendőrség, ügyészség, bíróság, büntetés- végrehajtás, van a gyanúsítottnak/vádlottnak ügyvédje stb. Tudom kicsit macerás, de ha ezt kikerüljük jön a terror. Ezt tették a jakobinusok, a nácik, a komcsik stb. Mondjuk Ruandában a hutuk és a tutszik simán legyilkolták egymást, milliót néhány hónap alatt késsel, vagy ami kéznél volt. Szeretnél ilyen országban élni? Kérdezd meg az időseket milyen volt az az élet, amikor félni kellett ha megszólalt a csengő, mert jöhetett az ÁVH és azt sem tudták a családtagok kit hová vittek és mennyi időre.
kukagyerek
2011. június 14. 12:21
Az "ismeretlen tettes" meg fogja a hasát a röhögéstől. A fideszes "elszámoltatás" már-már a kabaré szintjét is megütötte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!