Gárdista akciónak hitték a galgagyörki támadást

2011. május 18. 15:31

A romák elleni támadássorozat több galgagyörki sértettje is „gárdisták akciójának” hitte a lövöldözést és az őket érő támadást. A tanúk csak zavarosan tudtak felelni a tanácsvezető bíró részleteket érintő kérdéseire.

2011. május 18. 15:31

A romák elleni támadássorozat szerdai tárgyalásán az a galgagyörki házaspár, amelynek házára rálőttek, tanúként elmondta, hogy hangos dörrenésekre ébredtek, és már a lövöldözés közben próbálták értesíteni a rendőrséget. Vallomásuk szerint nem tudták, miért lőttek rájuk, de elmondták, hogy korábban a szomszédságukban egy roma és egy nem roma család között konfliktus alakult ki. A nem cigány párt a Magyar Gárda tagjai költöztették el a faluból, majd a szemben lévő házból is elköltöztettek egy nem cigány embert. (Az ügyészség szerint a vádlottak a költöztetőakció miatt döntöttek úgy, hogy az első támadást Galgagyörkön hajtják végre.)

R. Zsolt és felesége elmondta, a kertben a támadás után lőszerhüvelyeket találtak. Szerintük legalább hat lövés érte a házukat, amelyben csak ketten tartózkodtak. B. Lászlóné, aki a szomszéd házban lakott férjével, valamint fiával, annak feleségével és ötéves gyermekével, azt mondta, hét-nyolc, sorozatban leadott lövés érte a házukat, és az ablaktól hat-nyolc méterre a férje és a rendőrök később lőszerhüvelyeket találtak. Vallomása szerint közvetlenül a támadás után átmentek a szomszédokhoz, hogy megnézzék, az ő ingatlanjukat milyen sérülések érték, illetve, hogy megsérült-e valaki.

Elmondta, hogy amikor a lövöldözések után kimentek az utcára, még egy lövést hallottak az utca végéből, a domboldalról. Arról is beszélt, hogy ha a rendőrök időben érkeznek, el is foghatták volna a támadókat, mert a dombokon át menekülve hosszú utat kellett megtenniük, ugyanis az utcájukon át nem tudtak elmenni, de a kiérkező járőrök nem cselekedtek. A támadás előtti költöztetőakciót felidézve azt mondta, a rendőrök akkor sem cselekedtek, pedig a gárdisták azzal fenyegetőztek, hogy „megdöglötök, cigányok”, „holokausztot csinálunk, mert visszajövünk még”. Tanúvallomásában kitért arra is, hogy a támadás óta pszichológushoz jár, munkáját elvesztette, és azóta sem sikerült elhelyezkednie. B. Lászlóné a tanácsvezető bíró több kérdésére azért nem tudott válaszolni, mert nem értette meg őket, így a bírónak többször is át kellett fogalmaznia a kérdéseket.

Több tanú arról beszélt, hogy a gárdisták akciója óta megromlott a viszony „a cigányok és magyarok” között, és ez akkor sem változott, amikor rátámadtak a házukra, még ma is ellenségesen viselkednek a romákkal szemben. Arra is gondoltak, hogy gárdisták vagy helybéliek is lehettek a lövöldözők, mert azt az utat, ahol menekültek, ismerniük kellett. A helybéli romák és nem romák is azt a cigány családot hibáztatták, ami miatt anno „kivonult a gárda”. A négy vádlott közül csak a harmadrendű, Pető Zsolt intézett kérdéseket a női tanúkhoz, de ők nem mertek a férfira nézni, állításuk szerint azért, mert „féltek a cigánygyilkos szkinhedektől”.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miloka
2011. május 19. 11:52
"támadás óta pszichológushoz jár, munkáját elvesztette," Van róla hiteles dokumentuma?
nyugalmazott tanár
2011. május 19. 11:22
"Gárdista akciónak hitték a galgagyörki támadást" Mivel a szélsőséges szoclib ezzel riogatott. Meg ezen kívül nagyon sok mindent varrtak a fegyvertelen gárdisták nyakába. Pedig nem is kapnak kiemelt előrehozott nyugdíjat a volt gárdisták :-)
kamuszutra
2011. május 18. 23:55
ugyan már, felesleges félni egy cigánygyilkos szkinhedtől, nácitól. a szemébe kell röhögni, és odasúgni neki, hogy "életed végéig börtönben fogsz rohadni, te mocskos náci". a legvidámabb dolog a világon az, ha egy nácira tényleges életfogytiglan vár, és ezt röhögve tudatosítani lehet benne. nem is értem, hogy miért hagyták ki a tanúk a lehetőséget.
freehckr
2011. május 18. 18:18
„a támadás előtti költöztetőakciót felidézve azt mondta, a rendőrök akkor sem cselekedtek” Ebben igaza van a korcsnak, ugyanis a rendőrségnek kellett volna már akkor is megvédenie azokat, akiket ki kellett költöztetni a söpredék miatt... „a támadás óta pszichológushoz jár, munkáját elvesztette, és azóta sem sikerült elhelyezkednie” Panaszkodni azt tudnak... főleg ha segíly jár érte... „a tanácsvezető bíró több kérdésére azért nem tudott válaszolni, mert nem értette meg őket” Igen, és ez azért van mert retteg, nem pedig azért mert valószínűleg túlképzett agyoniskolázott lángész... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!