Harminc év közösség elleni erőszakért

2011. március 03. 18:48

Összesen csaknem 30 év börtönt kapott nem jogerősen az a hét vádlott, aki magyarsága miatt bántalmazott egy diákot a fővárosban.

2011. március 03. 18:48

Egyikük két éve a VIII. kerület Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte, egyikük még késsel is fenyegetőzött.  Egy szemtanú szerint az egyik vádlott azt mondta a diáknak: „Te buzi magyar! Mit képzelsz magadról, hogy mersz bejönni az én utcámba!?” A kialakult lincshangulatban a megtámadott fiatal egy épületbe menekült a rendőrök kiérkezéséig.

A bíróság szerint kiemelkedő társadalmi veszélyességű bűncselekményt követett el a hét vádlott, akik közül hat roma egy pedig nem roma származású. A vádlottak mindegyike állt már korábban is a bíróság előtt, így ebben az ügyben közösség tagja elleni erőszak, illetve más kisebb súlyú bűncselekmények miatt jobbára öt év körüli szabadságvesztéseket kaptak. A védelem fellebbezett, így másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik az ügy.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2011. március 04. 10:16
Ez bizony akkor lenne visszatartó, ha az olaszliszkai esetben is minimum harminc évvel kezdi a bíró (per Kopf), és ezt a jó szokást megtartja a tekintetes bíróság a többi hozzá hasonló esetben - mint amilyen ez is. Ez az alfaj csak ebből ért. Semmi másból, és nagyon ostoba, aki mást képzel. Legyen akár bíró.
drieno
2011. március 04. 09:33
aszongya hogy 30/7 az átlagban valamivel kevesebb, mint 4,3 év nem valami példás büntetés, ezzel nem elrettentés, hanem bátorítás!
HSL
2011. március 04. 06:21
azonnal tiltakozzon a példa nélküli rasszizmus miatt a sok jo-ho-hogvédőőőőő, tombol az agresszív antimagyarizmus, cikket a spiegel/zeit/washington postba!
smoller
2011. március 03. 22:47
Mennyien voltak? 30-an?40-en?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!