Tájvédelmi körzetbe építkezett Csipak

2011. január 18. 11:55

Az ingatlanvállalkozónak és egyik hatóságnak sem tűnt fel, hogy a Hármashatár-hegyen épített gigantikus lakóházhoz tartozó garázs nagy része és a felhajtó a telekhatáron túl, a szomszédos Budai Tájvédelmi Körzet területére épült - írja az Index.

2011. január 18. 11:55

Csipak Péter, a belvárosi Fashion Street és Bécsi utcai Zeppelin-beruházás mögött álló ingatlanvállalkozó lakóházat épített Budán, a hármashatár-hegyi Cirbolya utcában. A környékről készült műholdkép és az ingatlannyilvántartásból származó koordináták alapján rajzolt telekhatárok összevetésekor kiderült azonban, hogy az építkezés jóval túlterjeszkedett a hivatalos telekhatáron: az 1800 négyzetméteres házhoz tartozó hatállásos garázs nagyobbik része és a feljáró már a védett erdőben épült. A körülkerített terület kétezer négyzetméterrel nagyobb a telekkönyvi méretnél.

Bár a földhivatali adatok és a kikért telekkoordináták alapján megállapítható a túlépítés egy állami tulajdonú területre, a második kerületi önkormányzat által kiadott építési, majd használatbavételi engedélyben erről említés sincs. A sok száz négyzetméternyi erdő letarolása egyébként több szabályt is megsért. Mivel az erdő a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, az építkezés védett természeti értékeket károsított. Az Index érdeklődésünkre azonban a hatóságok rendre széttárták kezüket mondván, munkatársaik mindent rendben találtak. A jogsértést csak a hivatalos telekkönyvi adatok és a földmérővel beazonosított koordináták bizonyítják.

Csipak Péter azt állítja, hogy ő szabályosan épített. A terület végén, az erdőben ugyanis volt egy kerítés, ami tudomása szerint a telekhatárt jelölte. Ő addig építkezett. Csipak szerint ha szabálytalanul építkezett volna, az feltűnt volna az építési hatóságnak, illetve a szomszédos erdőterületet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt.-nek vagy bármelyik szakhatóságnak, amikor a telekösszevonást bonyolította, vagy amikor megkapta a ház építési, később a fennmaradási és továbbépítési, legutóbb a használatbavételi engedélyét.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jan
2011. január 18. 22:57
Megengedhetetlen, hogy egy ilyen ember építsen a történelmi belváros közepén. Az pedig a minimum, hogy miután "jóhiszemű" tévedésére felhívták a figyelmet, az elbitorolt területről kivonul és az újra erdősíti. (Persze tudom, hogy ez nem így lesz. Ilyenkor éled fel bennem az önbíráskodási vágy. De aztán elnyomom.)
felfújta a szél
2011. január 18. 22:11
A másodikker építési iroda a legnagyobb disznóól amit a városban találni, sorra bukkannak elő az iyen ügyek, legfeljebb ha túl nagy a balhé kirúgják a legkisebb ügyintézőt és minden megy tovább. Az irodavezető marad a helyén akárki vezeti a kerületet. Hogyan tudja ezt megcsinálni? Ha bejelentést tesz valaki építési szabálytalanság miatt, az jön vissza hogy fizessen be 20 ezer forintot, akkor hajlandók az üggyel foglakozni (az Indextől még nem kérték? de komolyan) Csak a legnagyobb nyilvánosságra került balhék: SZOT szálloda bővítésre, még plusz 3 emelet (!) ráépítésre engedély kiadva a Rózsadomb tetején Pesthidegkút központban egy full méretű Spart kezdtek építeni engedéllyel, de az illetékes "nem vette észre" a terv alapján hogy az egy bevásárlóközpont, azt hitte csak egy műhely kibővítéséről van szó Szemlőhegyi barlang fölött 4 szintes építkezés, mire észbekaptak a környezetvédők, már kiadták a lakhatási engedélyt az engedély nélküli építkezésre Tudok még másokat is
red label
2011. január 18. 17:19
Ezek a csipak féle maffiózók mindent megtehetnek, átalakithatják a belvárost, beépithetik az erdőt, épithetnek szemfényveztésnek egy házat az iszapkárusultaknak, van miből, de miből? 1500 négyzetméteres házat 6 garázzsal, az a 20 milliós ház "csepp a tengerben" elfedésnek nagyon jó ötlet. Remélem" meg üti a bokáját".
tutti_mc_mondo
2011. január 18. 14:42
az biztos, hogy lenne mit kaparászni a II. kerületi építkezéseken, a jelenlegi és az előző-előző vezetés alatt is....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!