Új vezető a Műcsarnok élén

2011. január 20. 12:13

Február 1-től Gulyás Gábor lesz a Műcsarnok ügyvezető igazgatója. Gulyás Gábort a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója nevezte ki Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár javaslatára, csütörtökön.

2011. január 20. 12:13

Gulyás Gábort február 1-i hatállyal, január 20-án nevezte ki az MNV Zrt. vezérigazgatója a Műcsarnok élére. A debreceni egyetem magyar-filozófia szakán diplomát szerzett szakember 2006, megalakulása óta vezeti a debreceni MODEM-et - írja a Népszava.

Gulyás Gábor 1992-1995 között a Határ című irodalmi-kritikai folyóirat főszerkesztője, 1995 és 1998 között a Latin Betűk Kiadó vezetője volt.
1994-2006 között mintegy harminc tanulmányt közölt folyóiratokban. Ugyanebben az időszakban rendszeresen írt publicisztikai szövegeket is.

2004-2005-ben mint a Debrecen 2010 Iroda vezetője koordinálta az Európa Kulturális Fővárosa pályázat debreceni projektjét. Az elmúlt négy évben számos művészeti konferencián tartott előadást Párizstól Nagyváradig. 2009 februárjától a nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen tanít művészettörténetet. 2010. szeptemberétől ugyanitt részt vesz a mesterképzésként elindult kurátor-szak oktatásában is.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2011. január 21. 14:03
A mai MN egy hosszabb interjút közöl a Műcsarnok új igazgatójával. Nem győzött meg, hogy jó választás!
honphibu
2011. január 20. 13:09
Én támogatom, hogy mindenhova fidesznyikeket nevezzenek ki! Hamarabb erodálódik a rendszer, ha nagyobb a merítés. Pusztán már csak egy új politikai alakulat kellene, aki következetesen listázza az új vezetők dilettantizmusát és talicskázási technikájukat, aki képes anélkül megszólalni, hogy ne saját magát járatná le.
hátakkor
2011. január 20. 12:37
de attől még vezetheti a Műcsarnokot persze..
hátakkor
2011. január 20. 12:35
Minden az Anyegin múlik.. GG védeni próbálta a védhetetlent..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!