Budai Gyula elmondta: a levelet eljuttatták Joav Blum izraeli befektetőnek, Ronald Laudernek, a sukorói projekt egyik megálmodójának és a King’s City kaszinókomplexum beruházójának, a KC Bidding Kft.-nek. A Magyar Nemzet január 7-én számolt be arról, hogy Joav Blum és a KC Bidding Kft. sem teljesítette a koncessziós szerződésben előírt feltételeket, ezért a magyar állam a megállapodás felbontása mellett a 900 millió forintos kötbért is jogosan követelheti. Az ügy egyik előzménye, hogy a befektetők továbbra is Sukorón akarták volna megvalósítani kaszinóprojektjüket.
Budai Gyula azonban kijelentette, nem épül kaszinóváros Sukorón. Az elszámoltatási kormánybiztos hétfőn elmondta: ha a befektetők nem fizetik ki a kötbért, pert indítanak ellenük. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Ronald Lauder készfizető kezességet vállalt a 900 millió forintra, így ha Joav Blum és a KC Bidding Kft. sem fizet, akkor a teljes összeget Ronald Laudernek kell állnia. Budai hozzátette, mind Joav Blumot, mind pedig Ronald Laudert több alkalommal is beidézték, ők azonban a mai napig nem jelentek meg a nyomozó hatóság előtt.