Orvoselvándorlás: mi a megoldás?

2010. december 10. 14:19

A szakorvosi képzés szinte leállt, havi nettó 90 ezer már nem elég csábító - írja a Hírszerző. A Pécsi Tudományegyetem orvosi kara kifizettetné azok oktatási költségének egy részét, akik külföldön kezdenek el dolgozni.

2010. december 10. 14:19

Ma egy rezidens körülbelül 60-70 órát dolgozik hetente, és mindezért nettó 90 ezer forintot kap, ami egyáltalán nem csábító. Az idén meghirdetett rezidenshelyek mindössze felére jelentkeztek, a többiek külföldön próbálkoznak - írja a Hírszerző. Egy felmérés szerint a nettó 200 ezer forintos kezdő fizetés, a kiszámítható életpálya és a megfelelő minőségű szakképzési rendszer itthon tarthatná a fiatalokat. Így vélekedik a Magyar Rezidens Szövetség elnöke is: „Alapvető kormányzati prioritásnak kellene lennie az orvosi bérek rendezése. Már nincs idő éveket várni, hetek, hónapok állnak csak a probléma rendezésére, ha nem történik semmi, akkor tömegesen vonulnak külföldre a fiatal orvosok” – mondta Papp Magor a Hírszerzőnek.

Kérdéses, hogy a kormány megadja-e a béremelést. Az egészségügy megmentését célzó Semmelweis tervben utalnak rá: a felvázolt életpályamodell többlépcsős bérfelzárkóztatást, a szakképzési rendszer felülvizsgálatát, díjakat, címeket, dolgozói kártyát és rugalmas foglalkoztatást ígér. A rezidensek reményei szerint mindez 2011 őszén be is indulhat, ám addig is megtették az első lépést: meghirdették a zöldkeresztes mozgalmat. Eszerint dupla annyi bért kapna az az orvos, aki nem fogad el hálapénzt. Ezt egy zöld kereszt viselésével jeleznék a betegek felé.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara másban gondolkodik, visszafizettetné a képzési költséget ez elvándorlókkal. „Jelenleg az adófizetők nem kevés pénzéből képezzük más országoknak az orvosokat, úgy hogy eközben orvoshiány van Magyarországon. Ezért javasoltuk ezt” – mondta Miseta Attila, a PTE ÁOK dékánja. A rezidens szövetség elnöke szerint viszont bármilyen szankció elriaszthatja a fiatalokat az orvosi pályától. Papp Magor szerint első lépésként mindenképpen a béreket és a munkakörülményeket kellene rendezni. Miseta Attila szerint nincs jelentkezési hiány, de mire a hallgatók elvégzik az egyetemet úgy döntenek, hogy más országban praktizálnak.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VITALEZÁRÓ
2011. március 11. 11:17
Egy megjegyzés.56 éves,többszakvizsgás,30 éve praktizáló és nem hálapénz éhes orvos vagyok.A rendszerváltás óta a választásokhoz felhasználják,majd becsapják az egészségügyi dolgozókat.(Véleményem szerint az igazi rendszerváltás még hátra van,de azt a mai huszonévesek vivják meg,látván a szülei által elkövetett hibákat) 30 éve a fő állás (Kórház,körzet) mellett 2 naponta éjszakai ügyelet végzésére kényszerülök a megélhetés érdekében.(Orvostársaim zömével egyetemben)Fő és mellékállásunkba kimerülten jövünk-megyünk.Egészen biztosan hibázunk is és hibázni is fogunk,mivel biológiai lények vagyunk.Ön is hibázna,kedves olvasó.Próbáljon meg fennmaradni 48-72 órát és végig alapos és empátiás munkát végezni,éhbérért.Ezután álmosan átkocsikázni a város másik végére a következő munkahelyre.Mondjuk 30 éven át.(Vessen számot mindenki azzal,hogy nemcsak a betegsége,de az ellátó miatt is veszélyben van az élete.)Korosztályombeliek,akik még nem haltak meg,szeretnének emelt fővel majd nyugdijba menni.És nem nyugdijasan ügyelgető orvosként 2 beteg közt kimúlni. A jelen Kormányban bíztunk.Még ellenzékben igérgettek is.Mára cinikusak lettek.Tulajdonképp beáldozzák a betegeket az orvosokkal együtt.Haljon ki a rendszerváltó korosztály? Ha Ön még nem beteg,holnap lehet,hogy mindenét feláldozná egy gyors és hatékony ellátásért.Magáért,családjáért. A húr elpattant. Nem tudjuk tovább nézni magunk és betegeink kínlódását ,a tehetetlen kormányzat,korrupt eü.vezetés, szociálisan érzéketlen kéviselők(milliós jövedelemmel)miatt. Pedig van pénz a rendszerben,csak másra (sokszor hülyeségre) szórják el.Rengeteg ötletünk van! A fiatal orvosgeneráció nem követi önpusztitó példánkat.Elmegy. Mi,képzett és még egészséges,tapasztalt orvosok még ez évben tömegesen kivándorlunk.Eskünkhöz híven szeretnénk minél több beteget,minél jobban ellátni,miközben a saját életünket is megmentjük(Ez igy van benne az esküben!!!) Tehát.Jobb,ha mindenki felhagy káros szenvedélyeivel(kábitószer,alkohol,dohányzás,veszélyes élet)és nem lesz beteg, mert nem nagyon lesz ennek ellátója.Előbb talál kuruzslót,mint orvost.A hátramaradt orvosokra iszonyatos munka vár,fergeteges jövedelemmel.Önökre a hosszas várakozás és szenvedés.Nem kellene azért tenni is valamit ennek elkerülésére? Vita lezárva.Cselekedjünk!
valv
2010. december 13. 01:57
A segélyeket a cigányoktól megvonni, ( nyugodtan dögöljenek éhen, régen a természet különben is elintézte ezt, a középkorban sem volt segílyezési rendszer) a pénzt az orvosoknak adni fizuemelésként. Ilyen egyszerű. Gordiuszi csomó - átvágva. MEGOLDOTTAM!!!
somnifer68
2010. december 12. 16:34
Szép napot! Új vagyok a rendszerben, itt is eddig csak olvasgattam, de erősen érintett vagyok mind a napi orvosi gyakorlatban (sürgősségi osztályvezető), mind pedig a rezidensképzésben (egyetemi klinika) engedjenek meg néhány gondolatot. A rezidensek elvándorlása/megbúvása napi probléma. Sose hittem volna, hogy egy ügyeleti sor kiállításában épp a rezidensek hiánya lesz a limitáló faktor. És ez egy egyetemi központ, ELVILEG tudományos kifutási lehetőséggel, ami közép, esetleg hosszú távon lehet vonzó. A pénzből, amit fizetésként kapnak a rezidensek egy színvonalasabb könyvet nem lehet megvenni, egy jobb kurzusra nem lehet elmenni, tehát az önképzés szóba sem jön, a tapasztalt szakorvosok hiánya pedig az oktatást fenyegeti, s ami ennél szomorúbb, a napi betegellátást. Minthogy pályafutásomat 4 év itthoni munka után én is Angliában folytattam (vagy kezdtem?), elmondhatom, hogy összehasonlíthatatlanok a feltételek. A fentiekben ezeket mind megfogalmazták, felesleges az ismételgetés. Tudomásom van TÖBB idén végzett fiatal orvosról, akik már hatodévben megszervezték kinti munkábaállásukat. Nyelvet tanultak, előszerződést kötöttek a kórházzal s most ott dolgoznak emberi körülmények között. Tehát nem igaz az, hogy nincs lehetőség számukra, igenis van. Az előbbiekben bermuda által saccolt néhány száz orvos valóban néhány ezer, ennek utána lehet nézni. A Magyarország lakosságával összevethető Csehországban 45.000 orvos van, itthon 28.000! Személyes tapasztalatom, hogy Angliában nagyon sok magyar orvos van, általában nagyon jók (ortopéd sebész barátaim az élvonalban vannak) és teljesen elfogadott tagjai a társadalomnak. Igen, valóban, csak magunkat okolhatjuk, hogy idáig fajult a helyzet. Az egésznek a rákfenéje a paraszolvencia; ez az, ami kineveli generációnként azokat, akiknek abszolút nem érdekük a változtatás. (Az persze érthetetlen számomra, hogy miért nem vizsgálódik az APEH olyan orvosoknál, akiknek tisztességes munkából lehetetlen ekkora vagyonra szert tenniük. Azt nem hiszem, hogy az APEH is a zsebükben lenne.) Szóval nem látok sok esélyt, csak ha gyökeresen fordul fel minden. Akkor talán lehet (a szó hasznos értelmében) európai módon kezelni az orvoselvándorlás, betegellátás színvonalának és az orvosbérek rendezésének kérdését. Elnézést a hosszas eszmefuttatásért...
blogen
2010. december 12. 13:33
Az antikapitalista önvédelmi fal építését felvetette már valaki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!